Májusi bejegyzésem 1980-ban

Az egyetemi szakdolgozatom történetéből nem sokat tanultam, a doktori disszertációmnál ugyanabba a hibába estem. Ahelyett, hogy közvetlenül a tárggyal foglalkoztam volna, irreális méretű megalapozásra törekedtem. Több kilónyi kézirat maradt meg ebből, ami szomorúan emlékeztetett Marx esetére a Kritikai kritika kritikája című vaskos pamflettel (amely „az egerek kritikájának” martaléka lett). Közben fogyott az idő, fogyott a türelmem is, magamtól beláttam az eltúlzott tervek hiábavalóságát.
Ekkor határozott mozdulattal félresöpörtem minden addigi munkát, és viszonylag egyszerű, világos formában megfogalmaz-tam téziseimet: 1. A jobb társadalom örök emberi vágy, örök témája a filozófiai gondolkodásnak, de csak Marx munkásságával válhatott tudománnyá; 2. Hiába áll rendelkezésre az emberi szellem számára a társadalom jobbításához szükséges tudomány, ha nincs erő az elkerülhetetlen forradalomhoz; Lenin vezetésével viszont ez az erő megjelent; 3. Ma már elég tapasztalat birtokában vagyunk ahhoz, hogy felismerjük: semmilyen tudomány és semmilyen forradalmi erő nem garancia a társadalom gyakorlati job-bítására, ha a társadalom nincs a tudomány és az erő középpontjában, ha nem jön létre egy magasabb rendű demokrácia.
Kisebb fajta csodának tartom, hogy a bíráló bizottság újabb esélyt adott. Erre lényegében egy harmadik dolgozatot írtam, amelyben Tőkei társadalmi formációkról szóló értelmezéseit értelmeztem, egy rendes doktorandusz módjára. Persze akkor is próbálkoztam az eredeti Tőkei-értelmezés egy logikusnak és ígéretesnek tűnő továbbgondo¬lásával, de Tőkei nagyon nyomatékosan kérte, hogy „most” hagyjam el ezt az utolsó fejezetet. Ekkortól datálom igazi barátságomat ezzel a nagyszerű különc elmével.
Máig nem tudtam rájönni, mi a közös abban a több tucat em-berben, akik megértenek. Van köztük férfi és nő, fiatal és öreg, szegény és gazdag, egyenes és különc, ördög és angyal. Időről-időre megjelennek életemben, és megerősítenek. Kimondhatatla-nul hálás vagyok nekik.

1980

[B]

Országgyűlési választások 2010

Lezajlott az országgyűlési választás.
Nehéz kellő egyértelműséggel ennél többet mondani. Furcsa, zavaros kampány után, a lényegét tekintve megszületett a várt eredmény: a Fidesz lehengerlő győzelmet aratott a nyolc évig vergődő koalíció fölött. Az SZDSZ eltűnt a nagypolitika színpadáról, az MSZP pedig megszégyenítő vereséget szenvedett. Viszonylag komoly meglepetés az MDF leszereplése és kiesése a parlamentből. Ebben bizonyára döntő volt az LMP nevű új bizarr formáció, amelyről ki tudja kik következetesen terjesztették, hogy ez az új SZDSZ. Ennek eredményeképpen nagyon sok csalódott baloldali, liberális és „normális” szavazó – az SZDSZ és az MDF második paktuma dacára – jámborul az MDF helyett az LMP-re szavazott. Az LMP igazi pozicionálására már a két forduló között fény derült, de addig már túl voltunk a pártokra való szavazáson. Nem volt meglepetés, annál inkább figyelmeztető a Jobbik belépése, nyomban az MSZP-ével azonos parlamenti súllyal.
Ezt a politikai földindulást egy semmit mondó, unalmas, deprimált kampány készítette elő – közvetlenül. Mert nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy egy négyéves hideg-kegyetlen, egynéhány alkalommal véres csatákkal is tarkított polgárháború előzte meg. Az ország megsínylette, a társadalom megelégelte. A társadalom egy jelentős része egyet kívánt: legyen már vége ennek a tragédiának. A társadalom egy másik jelentős része mást kívánt. Ez a választásokon 52%-ot, az új parlamentben 2/3-os többséget jelentett a Fidesz számára.
Ehhez nem kellett semmilyen kampány. Nem is volt. Elmaradt a házak és kapuajak kitapétázása választási plakátokkal, elmaradt minden értelmes programbeszéd, elmaradt minden tisztességes vita.
Apátia ült végig az országon, a Fidesz győzelmi nagygyűlése sem vert fel nagy hullámokat az apátia tengerében. Ezt követően pedig a társadalomban csendbe merevedett. És elindult minden idők leggyorsabb kormányváltása.

VVM
A demokrácia

[O]

Áprilisi bejegyzésem 1980-ban

Valóban, előszó nélkül egy dolgozat nem kerek. De én nem egy egyszerű bevezetőt akartam összeállítani doktori disszertációmhoz, hanem – persze, röviden – felvázolni minden világné-zet alapjait. Érthető törekvés, nem? Különösen, ha tisztában vagyok azzal, hogy az építmény sajátos ortodoxiám stílusjegyeit fogja hordozni. Ehhez a sajátos ortodoxiám sajátos alapjai kellenek, semmivel sem kevesebb.
Ezzel olyasmire vállalkoztam, amiben már volt tapasztalatom. Amikor elméleti matematikusi tanulmányaim befejezéséhez szakdolgozati témát kerestem, nem tudtam megelégedni kevesebbel, mint a legizgalmasabb és legelméletibb kérdés, amit csak el lehet képzelni. A keresés sikerrel járt. A kérdés így szólt: képzeljünk el egy halmazt valamilyen matematikai struktúrával. Mit lehet elmondani arról a matematikai struktúráról, amelyet az adott struktúra generál az eredeti halmaz összes részhalmazaiból álló halmazon. Némi kompromisszumot tettem: „bármilyen matematikai struktúra” helyett egy általános topológiai struktúrát vettem. Végül is a topológia az algebrai vagy egyéb struktúrákkal szemben kellően elvont, légszerű. Bár ebben az esetben nem akartam saját stílust érvényesíteni, a problémafelvetés megérdemelte a matematika szilárd alapjainak felvázolását. Bertrand Russell ezt a Principia Mathematica 3 vaskos kötetében ugyan megtette, de bennem komoly módszertani kételyek maradtak.
Érthető talán, hogy végül is a matematika szilárd alapjainak felvázolása helyett egy rövid összefoglalót tettem szakdolgozatom elejére. Huszon végeztünk akkor elméleti matematika szakon. Az én szakdolgozatom „jó” minősítést kapott. Az összes többi „kitűnő”-t. Egyesek így vannak: a kisebb-nagyobb kudarcokból ugyan tanulnak, de főleg arra gondolnak: „Igen, jó úton járok!” Igen, nekem a teljesség kell. Véges a karom, véges az életem, de a végtelenségből jövök, annak jegyeit hordom. Korlátok zárnak be, ezért lázongó vágyak és szenvedélyek vezérelnek.

1980

[B]

Bizony, tudná!

Végéhez érkezik a 2010 évi parlamenti választások kampánya. A húsz éves hideg polgárháború utolsó négy, folyamatos hisztériában eltöltött éve után nehéz szóhoz engedni az értelmet.
Igaz, sosem könnyű…
Iszonyatos indulatok feszülnek egymásnak. Hát hogyne, nagy a tét! Az MSZP szlogenjévé is tette. Természetesen ők nem az igazira akarhatták felhívni a köz figyelmét.
Jó tisztában lenni az igazi téttel. Bár el kell ismerni, hogy sok ember számára ez nem lenne produktív felismerés, inkább újabb olaj a hideg polgárháborút fűtő tűzre.
Egy szép, modern, európai típusú demokráciában a győztes győz, és mindent visz. Övé a parlamenti többség, övé a kormány, övé a rendőrség, övé – és barátaié – a közpénzek 10-20-30 százaléka, meg még ez-az. Nem övé az ügyészség, a bíróság… Rossz, aki rosszra gondol!
Választás? Jó dolog a választási lehetőség. De ez a szép, modern, európai típusú demokrácia nem hagy a bohóccá tett állampolgárnak jó választást. No persze, esetleg tudna gondolkozni ez a szegény állampolgár, tudna beszélgetni társaival, az elit hálózataival szemben szőni a társadalom eleven szövetét… Tudná… Bizony, tudná!


A demokrácia
A 2010 évi parlamenti választások

[B]

Nem tudok semmit, ezért megtudhatok mindent.

Tegnap tudatosult bennem:
Nem tudok semmit, de éget a felismerés, hogy kötelességem elkezdeni annak a tudásnak és annak a hitnek a felépítését, amelyre szüksége lesz az embereknek a következő ezer évben.
A belső hang nyugodtan, de súlyosan, szinte fájdalmasan tagolta. Éreztem, hogy mennyi feszültség, mennyi kibontatlan van ebben az üzenetben.
Próbáltam kételkedni, kapaszkodókat keresni kételkedéseimhez. Miért nekem jut feladat az új tudás és az új hit felépítésében, akire olyan hitelesen illik ez a suta kezdés: nem tudok semmit? Valóban, hogy kerül ide a bölcselőknek ez az elcsépelt jelszava? Hamis szerénységgel megágyazok a messiási ambíciónak? Nem! Ez nem állja meg a helyét! A szerénységgel ugyanúgy vagyok, mint az eleganciával – és sok minden mással: ha észre vetted, akkor nem voltam eléggé az…
Igen, hosszú ideig foglalkoztatott a kérdés. És megfejtettem.
A „nem tudok semmit” helyes értelmezése más. A „nem tudok semmit” a tudás legfelsőbb szinte, ahhoz hasonló állapot, amikor az ember képessé válik a vízen járni.
A tudás olyan, mint a vízből kiálló kövek, cölöpök, függőhidak kusza rendszere. Bármelyik szilárd pontról bármelyik szilárd pontig juthatsz el, ha közben tudsz kőről-köre, deszkáról-deszkára ugrani. De ha egy kövön elcsúszol, ha egy korhadt deszka kettétörik lábad alatt, bajba kerülsz, ki is törheted a nyakadat. De ha a tudásod kellően telített, összefüggő rendszerré, egy szellemi kompetenciává válik, akkor semmilyen csúszós kő, semmilyen elkorhadt cölöp vagy híddeszka nem hiúsíthatja meg haladásodat. „Én tudom” az mondja, aki számára a tudott dolog megcáfolása kettétöri alatta a híddeszkát. A szellemi kompetenciára szert téve, engem semminek a cáfolata nem rendít meg. Nem ahhoz ragaszkodom, amit tudok, hanem a küldetésemhez. Azért vállalhatok nyugodt szívvel és nyitott elmével minden vitát.
Nem tudok semmit, ezért megtudhatom mindazt, ami az új tudás felépítéséhez kell.
Nem tudok semmit, ezért megtudhatok mindent.


Kompetencia
Lexikonok, enciklopédiák


Nem tudok semmit

[P]

Márciusi bejegyzésem 1980-ban

Amióta elmélyültebben kezdtem gondolkozni a világ nagy kérdésein, számomra a materializmus a tudás alapja és teteje, kezdete és vége volt. Ugyanakkor szüleim biztosították azt, hogy a mély és tiszta érzések neveljék érzékenységemet. Nem gyakori dolog, hogy három éves kortól tizenhárom éves korig egy gyerek minden este a színházban nézze az előadást. Kedden, pénteken és vasárnap opera, ami a zene és a féktelen érzelmek, a szenvedélyek varázslatos birodalma. E mellett otthon is mindig szólt a zene, naponta hallgattam – élő szóban előadott – meséket, verseket, regény- és színdarabrészleteket. Így számomra egy érzelmi katarzis soha nem volt kevésbé reális és látható, tapintható, mint egy vulkánkitörés, vagy egy napkitörés. És éreztem, tudtam, hogy ebben a varázslatos birodalomban, amelyet meg kell ismernem, valamiféle bölcs, felsőbbrendű idealizmusnak kell kézen fogva vezetnie, ahogy Vergilius Dantét a pokolban.
Szellemem a materializmusra, lelkem az idealizmusra mutatott. Ez az inkább lappangó ellentét sokáig nem foglalkoztatott, bár nincs kétségem, hogy ha valaki előtte nekem szegezi a kérdést: „Materializmus vagy idealizmus?”, az elsőt vállaltam volna. Doktori disszertációmhoz hozzáfogva, próbáltam tisztázni minden világnézet alapjait: a lételmélet, a deontológia, a dialektika, a logika főkérdéseit. Úgy éreztem, sajátos, külön bejáratú ortodoxiám irányít, tollba mond. Olyan – 1980-ban nehezen védhető – megállapításokat fejtegettem, miszerint a materializmus és az idealizmus szembeállítása terméketlen és tudományosan megalapozatlan. Hamarosan le kellett térnem erről az útirányról, de a töprengés sem veszett kárba. Igen, a szellem nagy ívű, hosszú távú folyamatokban gondolkodik, mozog. Valahol, valamikor valami megszületik: egy csillag, egy ember, egy gondolat, egy tett. És néha évek, néha évmilliók kellenek, hogy a küldetés beteljesedjék. Igen, materia és idea egy és ugyanaz, ahogy a nő és a férfi, vagyis az anya (mater) és az apa egy és ugyanaz: a rend egysége, amely magát keresi a káoszban.

1980

[B]

Gyere ki a fényre!

Az igazi eredeti bűnbeesés szerintem nem az, hogy Ádám belekóstolt a tudásfa almájába. Ez egyszerűen hiba, végzetes hiba. Helyesebb lett volna a másik tiltott gyümölccsel, az életfa almájával kezdeni. De bízni lehet abban, hogy a tudás birtokában magunk is felfedezzük az örök élet titkát. Az első igazi bűn ezzel szemben az volt, hogy Káin kezet emelt testvérére. Kezelt emelt rá, és halálosan megsebezte. Halálosan megsebezte a testvériséget. Már az első testvér halálosan megsebezte a testvériséget!
A testvériség eszménye végig jelen volt az emberek vágyaiban. Végül a francia forradalom kanonizálta a hármas jelszót: Szabadság! Egyenlőség! Testvériség! Ezt máig is vallja mindenki, aki egy jobb világról álmodik.
És milyen könnyedén siklunk át az igazi eredeti bűnbeesés üzenetén! Mindannyian testvérek vagyunk, és mindegyikünkben ott bujkál Ábel és Káin szelleme. Mi kell ahhoz, hogy a testvérek mint jó testvérek éljenek a Földön, és nem mint rossz, testvérgyilkos testvérek?
Miért ölt Káin? Mert úgy érezte, hogy alulmaradt a mennyei atya elismeréséért folyó versenyben! Észre kell venni, hogy ami számít, aki számít: saját magam és a testvérem, testvéreim. A rémült képzelet szülte hatalmak, a tőlük remélt elismerés, boldogság hamisság, tragikus, testvérgyilkos hamisság. A versengés is őrült, tragikus, testvérgyilkos hamisság.
Nem az a bűn, ha tudunk! Az a bűn, ha a rémült képzelet és a hamisságok foglyai maradunk. Lázadj fel! Győzz le a rémületet és a hamisságot! Gyere ki a fényre! Ki, a tudás fényére! Nem egy égi hatalmasság vár rád, amelynek a puszta kedvetlensége is el tud pusztítani, hanem jó, szorgos testvéred. Aki egy test, egy vér veled.


Beszélgetések
Egy jobb világért!
Rossz a világ?

[A]