A látnokok

1989-ben egy bizonyos Jean Verne a garázs mélyén heverő bőröndben megtalálta az 1905-ben elhunyt híres dédapjának, Jules Verne egy kiadatlan, 1863 körül írt regényét, Párizs a XX. században címmel. Micsoda sors: a XX. századnak egészen a végén, 1994-ben jelentették meg, mintegy a történelmet folyásában meg nem zavarva, a zseniális elme jóslatait.

A regény méltán keltett szenzációt, és nem csak Franciaországban, azt már 1995-ben megjelentették magyarul is. Izgalmas elgondolkoztató olvasmány, amelyre különösen most érdemes figyelni, amikor sokfelé kommentálják Isaak Asimov 1964-ben megfogalmazott jóslatait arról, hogy milyen lesz a világ ötven év múlva, azaz 2014-ben.

Elámulhatunk a látnokok látnoki képességein, amikor a technika csodáit vetítik előre, de az igazi elmét ez nem hipnotizálja. Az igazi elme azt firtatja: jobb lett-e a világ?

Mit üzen Verne? Íme, egy részlet a Párizs a XX. században című regényből:

“- Fogyasztani, fogyasztani! – sopánkodott Michel. – Mindig ugyanaz a nóta!

– Igazad van, fiacskám, de ez a nóta a kenyérről nagyon-nagyon bánatos dallamú olykor.

– Végül is, Michel – kérdezte Huguenin bácsi -, mihez akarsz kezdeni?

– Ha teljesen független lennék, bácsikám, megvalósítanám a gyakorlatban a boldogság négy alapfeltételét, amelyekről régebben olvastam valahol.

– És melyek azok, ha szabad érdeklődnöm? – így Quinsonnas.

– Szabad levegőn élni, bírni egy nő szerelmét, feladni minden ambíciót, s valami sosem látott, szép dolgot teremteni...”

A Változó Világ és a QSJ

1995 őszén Magyarországon Változó Világ néven új ismeretterjesztő könyvsorozat indult el. A sorozat a méltán klasszikussá vált francia Que Sais-Je ? [magyarul: Mit Tudok Én?] (QSJ) sorozat példáját követte, így többek között szigorúan ragaszkodik egy kényelmes zsebformátumhoz és a fix, 128 oldalas terjedelemhez. Ennél is fontosabb viszont a sorozat tartalmi igényessége és enciklopédikus jellege, az állandó törekvés, hogy a kis kötetekben foglalt tudás hitelesen, világosan és élvezetesen legyen közvetítve. A QSJ a modern francia történelem egyik legtragikusabb pillanatában, a náci megszállás kezdetén fogant, míg a Változó Világ a kapitalizmus magyarországi restaurációjának kezdetén született.

A két sorozat hasonlóságának igazából nincs különösebb jelentősége. A francia sorozat, amely – talán nem egészen véletlenül éppen akkor átélt egy nagyobb válságot, és kénytelen volt átalakulni sajátos szövetkezetből egy klasszikus gazdasági társasággá – következetesen és eredményesen működött, katalógusa pedig átlépte a hihetetlennek látszó 4000-es számot. És bár a QSJ szerkesztősége szemmel láthatóan társadalmilag elkötelezett, és nem idegenkedik az innovációtól sem (több lépésben felújította a sorozat félévszázados arculatát, wiki szoftverre tette katalógusát, megteremtett egy új kötettípust, ambiciózuson és nem sikertelenül foglalkozik szerzői jogainak nemzetközi forgalmával), a francia sorozat megmaradt annak, ami: egy könyvkiadási projekt.

Ezzel szemben a Változó Világ kezdetben inkább spontán módon, de hamarjában tudatosan egy más, izgalmas úton, más cél felé indult el, és ez a cél: egy társadalmi projekt.

(Részlet A változó világ az új kor kezdetén c. készülő kötetből)

Ki tudná megtanítani nekem a jó nyelvet?

Az emberek könnyen megértik és elfogadják annak szükségét, hogy ha más, kedvezőbb terepen akarnak boldogulni, az anyatejjel együtt magukba szívott nyelv mellett igen komoly erőfeszítésekkel, akár évekig tartó munkával meg kell tanulniuk egy másik nyelvet. Egész embert, erős emberakaratot kívánó feladat ez. Ugyanakkor, ha az emberek menekülni akarnak a rossz emberi kapcsolatok valamelyik fejedelemségéből a jó emberi kapcsolatok valamelyik új fejedelemségébe, eszükbe nem jut az ottan beszélt nyelv megtanulása. Nem fogják fel, hogy az általuk vágyott új helyen nem feltétlenül értik meg dadogásukat örökölt nyelvükön.

Igen, nyelvében él a jóság, a szeretet, a bölcsesség. Milyen egyszerű a földi vándorlás igazsága: az arabokkal arabusul!  És milyen nehezen érthető a lelki vándorlás igazsága. Pedig ha megtanulnánk a megfelelő nyelvet, talán vándorolni sem kellene: egy új nyelv elsajátításával megismerhetjük rossz gyermekünkben a keresett jó gyermeket, rossz társunkban a keresett jó társunkat, ellenfelünkben partnerünket, ellenségünkben sorstársunkat.

Ó, egek, ki tudná megtanítani nekem a jó nyelvet?

Hazugság, féligazság, igazság

Nem kell ezer hazugság, hogy eltemessük az igazságot. Megteszi ezer féligazság is.
Egy féligazság féligazság. Az éber elme akár könnyen is el tud bánni felemásságával. De a féligazság áradata megfullasztja a sokaság elméjét. A féligazság ura uralma alá hajtja a sokaságot.
És mindig lesznek olyanok, akiket a féligazságok nem tévesztenek meg, nem kábítanak el. Akik nem hódolnak be a csorba igazságnak.
A jó mesében az igazság mindig győz. Az életben csupáncsak megmutatja magát.
Sötét éj ereszkedik a Földre, de a legsötétebb éj után is felvirrad a hajnal.
Igen, újra és újra megvilágítja világunkat a teljes, az egyszerű, az örök igazság, a változás igazsága.
Hegel, a nagy gondolkodó felismerte: ami valóságos, ésszerű.
Ami ésszerű, az viszont nem téveszti szem elől az igazságot.
Légy valóságos ember, és kövesd az igazságot!
Gondolkozz!
Kérdezz!

A gyökerek

Ugye, csodálatos ez a hatalmas erős fa?

És mi a fa igazsága? Amit látsz, és amit nem látsz, együtt. Igen, te látod a fa gyönyörű dús koronáját, kemény törzsét, de nem látod mélybe nyúló gyökereit. Ha látnád, megdöbbennél, mennyire emlékeztet a láthatatlan igazság a láthatóra, mintha tükörképe lenne. Ellentét és azonosság, fordított igazság és az igazság teljessége. Az egyik korona a fényt halássza, a másik az éltető nedveket, és e kettőből lesz a fa megújuló igazsága, az újabb évgyűrű a törzsben, az új levelek ezrei.

Igen, gyökereivel teljes a fa igazsága. De ne hidd, hogy másképpen van az ember. Az ember sem gyökértelen. Ellenkezőleg, az ember gyökerei a legerősebbek, és az örök világ kezdetéig nyúlnak vissza.

Az én gyökereim a tegnapba nyúlnak, és a tegnapban anyám és apám gyökereiből sarjadnak, és beléjük kapaszkodnak, kiszakíthatatlanul. Anyám és apám gyökerei életet adtak gyökereimnek, az én gyökereim viszont, amíg csak élek, óvón éltetik azokat, azok meg éltetik nagyszüleim gyökereit, és így tovább évszázadokon és évezredeken és évmilliárdokon keresztül.

Kétled, hogy eleven láncolat lenne az egymásba fonódó életek emlékezete? Holott, visszahozhatatlan emlék lenne a halott ős tárgyakba, művekbe, dokumentumokba át nem mentett emléke? Tévedés. Te magad is úgy érzed sokszor, erre vagy arra nem emlékszel, és láss csodát, egy színre, egy illatra, egy hangra kiugrik a feledés sötétségéből egy élő jelenet, amely akár meg is változtathatja az életedet, az egész világot. Mint egy kis táplálékcsepp, amely felkúszik a gyökerekből a korona felé.

Csodálatos és hatalmas az ember gyökérzete. Átfog életeket, átfog korszakokat, átfog földrészeket, átfog kultúrákat, átfogja az egész társadalmat, az egész világot. Minden ember felmenői között találni királyt, és találni parasztot, bátor és gyáva, bölcs és ostoba, jó és rossz embert.

„Félek az egykönyvű embertől.” – mondta Aquinói Tamás. De nem jobb az egykönyvű embernél az egygyökerű. Félelmetes az új egygyökerű hittérítők buzgó mozgalma, amely mostanában harcol Európa keresztyén gyökereinek primátusáért. Nem kevésbé félelmetes a nekifeszülő alternatíva, amely zsidó-keresztyén gyökérpárnak adná a primátust.

Ne! Ne engedjük meg gyökereink pusztítását! Óvjuk meg az emberi haladást, megóvva a múlt, az igazság, a haladás teljességét!

Tisztelem pogány gyökereimet. Tisztelem az indiai, a kínai, a görög, az azték, a maja kultúrát. Tisztelem a görög isteneket és a görög ateistákat. Tisztelem Mózest, Buddhát, Konfuciust, Jézust, Mohamedet. Tisztelem Spartacust. Tisztelem a tudósok és gondolkodók száz nemzedékét. Tisztelem a reneszánszt és a felvilágosodást. Tisztelem a munkásmozgalmat. Tisztelem a forradalmakat! Tisztelem a modern kor ezerféle útkeresését, Tolsztojétól Gandhiéig.

Ez a tisztelet szabaddá és felelőssé tesz.

Ez a tisztelet táplálja az új termést. Az én fám, az én életem új termését.

A négy oszlop

Az embert nagy vonalakban 80 ezer tulajdonság jellemzi. Ezek közül négy a legfontosabb.

Első az intelligencia. Ezzel a tulajdonsággal valamilyen formában minden létező rendelkezik, akár az elektron. Ha jobban ismernénk a természete, bizonyára nem kételkednénk ebben, hogy elismernénk, hogy ma még nem tudunk az elektron intelligenciájával vetélkedő számítógépet készíteni.

A második, jóval magasabb rendű tulajdonság a műveltség. Sokan, különösen a hiányos műveltségűek lenézik ezt a tulajdonságot, azt tartva, hogy a műveltség nem egyéb, mint úgymond mechanikusan memorizált ismeretanyag. Azt kellene megérteni, hogy az a létező, amely ugyan tud számolni, tud gondolkodni, de nem a benne tárolt, a birtokba vett tudásanyag valamilyen felhasználásával képes ezt végezni, hanem mindig és csak az inputot képes feldolgozni, lényegében az, amit a matematikai tudományok automatának neveznek.

A harmadik, lenyűgözően magasrendű tulajdonság a kreativitás. Ezen a téren művészek, tudósok és istenek versenyeznek. Ez a géniuszok világa.

A negyedik, legmagasabb rendű tulajdonság a felelősség tudata. Itt véget ér a versengés. Nincsenek művészek, tudósok, istenek. Egyszerű emberek világa. Itt ők a végső kérdésekre, a jó, az igaz és az út kérdéseire adnak válaszokat.

Öl, nem öl, erősít

Ami nem öl, erősít – tartja az optimista közmondás.

Ennek igen szarkasztikus cáfolata a nevezetessé tett brit kutatók legújabb felfedezése, mely szerint a pesszimisták továbbélnek. Vajon mi lehet az igazság?

Az igazság bizonyára az, hogy minden, ami nem öl, de felmerülhet az ölés gondolata, egy kicsit mégis öl. Egy kicsit – vagy nagyon – koptat. És ami egy kicsit öl, egy kicsit koptat, az elvesz egy kicsit egy véges készletből.

Igen, mindenki egy induló zsetonkészlettel kezdi meg földi pályafutását az életnek nevezett játékkaszinóban. Nem öl meg a becsapás, az arcul csapás, a megaláztatás, a packázás, az árulás, a megsebzés. Szerencsés esetben megerősít. És nekem sem kell tétlenül és bambán bóklásznom a kaszinóban. Játszhatok, nyerhetek, gyarapíthatom a zsetonjaimat. De a becsapás, az arcul csapás, a megaláztatás, a packázás, az árulás, a megsebzés emészt, koptat, megrövidít. Fáradhatatlanul és szenvtelenül…

Én akármennyire nyerhetek, attól a játszmának, saját magamnak nem vethetek győztes véget. A játszmában csak az enyészet győzhet, mihelyt elfogy a játékzsetonom.

Ezért minden, ami nem öl, megtesz valamit a megölésemben. A megölésemért.

Ma egy közeli ember egy kicsit megölt. Egy távoli ember is. Egy véletlen ember is. Az adósom is. A hitelezőm is. A hatóság is. A másik hatóság is. A rádió is. A rendezetlen ügyeink is. A tudatlanság is. A kapzsiság is… Hosszú, hosszú, hosszú a sor…

Igen, vagyok. Itt vagyok. Most vagyok. Dac a végtelennel.

Még ma is erősebb, mint tegnap.

Még százévesen is erősebb, mint tegnap.

De ami belőlem megöletett, az hiányzani fog, örökre a játszmából.

Bár magam sose ölnék, bár válnék ilyen erőssé!…