Göncz Árpád:
A politika
megfeszülhet, akkor sem tud ellene menni a társadalmi folyamatoknak
Régi, szép
hagyomány, hegy ilyenkor ősszel országunk vezető személyiségei jelenlétükkel
tisztelik meg egyetemeink tanévnyitó ünnepségeit, emelik azok fényét, okos
szavakat intéznek a fiatalokhoz, az idősebbekhez, a sokat (nem eleget?!) látott
professzorokhoz, egy kicsit az egész már-már elcsigázott nemzethez. Mostanában –
és ez nem szemrehányás – több a pompa, a hagyományőrző kiegészítő, s talán egy
kicsit laposabbak a beszédek (Persze, végül is az volt abnormális, hogy „régen”
a tanévnyitó KB-titkár vagy miniszter beszédéből illett megtudnunk fontos
híreket, tényeket, melyeket ma már a valóban profivá izmosodott lapok „hoznak
le’, minden tisztelet és protokoll nélkül.)
A mostani tanévnyitók között az egyik legszebb, legtanulságosabb, és talán
az egyik legmeghatóbb bizonyára a Gödöllői Agrártudományi Egyetem ünnepsége
volt. A díszvendég személyisége tette ezt az eseményt emlékezetessé.
Példaértékűvé, nemcsak politikailag, hanem erkölcsileg is. Követésre buzdítóvá.
A történelmi felelősség szempontjából nézve pedig a magyar jövő érdekében
megtenni rendelt, józan kiengesztelődés, közös munkára felhívó kéznyújtás
meggyőző emberi szimbólumává. Göncz Árpádot a Magyar Köztársaság elnökét
ugyanis az az egyetem hívta meg, és várta szeretettel, amely öt egykor, 35
évvel ezelőtt megtagadni, eltávolítani kényszerült.
Szerkesztőségünk természetesen nem csupán az iránt érdeklődött, hogy a
Köztársaság elnökében milyen érzéseket kelt a mostani látogatás, hanem az iránt
is: miként vélekedik mezőgazdaságunk égető problémáiról.
Trend-Váltó –
Elnök úr! Az egyetem, egykori alma matere Önt ma díszpolgárává fogadta. Ez,
ahogyan Ön beszédében hangot is adott ennek, elégtétel. Gondolom, ennél is jobb
érzés, amit az egyetem fiatal polgárainak a szeméből kiolvashat: az őszinte
tisztelet. Csakhogy ezeknek a fiataloknak a helyzete nehéz, a perspektíva
beszűkült. Mit kíván nekik, a már végzett és a leendő ifjú magyar
szakembereknek?
Göncz Árpád –
Szerepet. Nézze, ez „parasztegyetem”, ahol a legtöbb faluról jött, paraszti
indíttatású értelmiségieket nevelik. Többek lesznek ők, mint állattenyésztők
vagy mezőgazdászok. Többet vállalnak. Akik visszamennek a faluba, korszerű, új
szemléletet Is képviselnek. Én hiszek a szövetkezetek jövőjében. Attól függetlenül,
hogy hogyan rendezik a tulajdonjogot; milyen formát kapnak, milyen méretűek lesznek
a szövetkezetek. Szerintem egy szövetkezetnek akkorának kell lennie, hagy
tagjai át tudják tekinteni, tulajdonosnak érezzék magukat. Tehát ellenőrizni
tudják, hogy mi történik. A túlságosan nagy méreteknél ez már lehetetlen. Az
már alkalmazotti életformát kényszerít az emberre. Itt kialakult egy
hagyományrendszer, és bár tűzzel-vassal akadályozták a helyi különbségek
létrejöttét, azok mégis újra és újra utat törtek. En azt kívánom, hogy az
agrárszakemberek ezeket a helyi sajátosságokat „helyi apostolokként”
pártfogolják, bontakoztassák ki, mert voltaképpen ez a hivatásuk, küldetésük.
T-V – A
szövetkezeteknek igen erőteljes szociális funkciójuk is van; olyasmi amit –
nálunk újabban meghonosodott kifejezéssel – szociális háló”-nak neveznek, s
talán még ennél Is több. Most egy ellenőrizetlen átalakulási, már-már szétesési
folyamat kezdődhet. Nem sérül-e meg még jobban a falusi i társadalom?
G. A. – De,
pontosan ettől félek, és ezért is hívtam fel rá a figyelmet: ne próbáljuk a
kialakult, jó hagyományokat szétzilálni. Túltermelési válság van. De azt a
szövetkezetet, amelyik a tsz-nyugdíjakat fizeti, amelyik lehetővé tette a
kisgazdaságok rendkívül intenzív fejlődését, azt bűn volna szétverni. Gazdává
kell tenni a szövetkezeti tagságot, és ki kell vinnünk a szövetkezetekbe az
ipari termelést, ami egy picit már ott van. Ez a parasztság már nem az, ami
egykor volt. Mentalitásában sem. Mert a falusi társadalom kisvállalkozókból.
voltaképpen polgáremberekből áll, akik mezőgazdálkodásból élnek. Ez már
semmiképpen sem az a parasztság, amely régen a családnak, a háztartásnak
termelt éhszinten. Itt a háromrétegű parasztságot, a zsellér, a szegényparaszt,
a zsírosparaszt „hármast” gyakorlatilag helyreállítani, és erre felépíteni a
régi társadalmi szerkezetet – nem lehet. Ezzel számolni kell. Most a gondolat-
és értékvilág új. Új a mezőgazdasági gondolkodás. Hiszen a mezőgazdaságban 50
év alatt több változott az egész világon, mint amennyi korábban 300 év alatt.
Ezt egyszerűen nem lehet nem figyelembe venni. Nem azért mondom ezt, mert
valami ilyen szándékot látnék. hanem azért, nehogy valakinek eszébe jusson ezt
hinni… mert az emberek hajlamosak a régihez igazítani a maguk képét, a jövőről
is. Itt is, sajnos, egy nagy ugrással a XXI. századba kell lépnünk, amely
versenytársadalom lesz, és a versenytársadalom kegyetlen. Jelen pillanatban a
magyar gazdaság agyonszporrzorált mezőgazdasággal áll szemben. Bizonyos
előnyökkel – olyanokkal, mint az olcsó munkaerővel, az olcsó földárakkal – de
meg kell állnia a helyét a piacon. Nem vagyok benne biztos, hogy mezőgazdaságunkat
teljesen szponzorálatlanul kellene hagyni.
T-V – Önnek
személy szerint komoly érdemei vannak a rendszerváltás kivívásában, remélem,
nem fogja félreérteni a kérdést. Általában az (akkori) ellenzék, a politika
szerepét hangsúlyozzák a rendszerváltásban. Nem gondolja, Elnök úr, hogy itt a
perdöntő tényező a magyar társadalomnak az elmúlt évtizedekben elindult
polgárosodása volt?
G. A. – Dehogynem.
Most is a legnagyobb erő a magyar társadalom polgárosodása. A politika megfeszülhet,
akkor sem tud ellene menni a társadalmi folyamatoknak. Itt a társadalmi
folyamatok pedig egyértelműen a polgárosodás felé mulatnak.
T-V – Elnök úr,
válságos, vészterhes időket élünk. Ön mindig bizakodóan beszél. Mitől ilyen optimista?
G. A. – Néha
olvasok történelemkönyveket.
1991.
szeptember 9.
Az interjút
készítette: Szimeonov Todor
