Az emberiség egyik legnagyobb igazságát a régi rómaiak fogalmazták meg szépen, tömören: Navigare necesse est, vivere non est necesse.
Sokan sokféleképpen próbálkoztak ennek fordításával saját nyelvükre, észjárásukra, különféle értelmezésekkel. Ma talán legjobban így fogalmazhatjuk az üzenetet: Változni muszáj, létezni nem.
Sokat ez nekünk, embereknek mond, akiknél látszólag ketté válik változás és létezés. A létezés a biztonságot, a kényelmet jelenti, a változás a kockázatot, az erőfeszítést. A változástól való félelem még arra is kaphatóvá tesz minket, hogy kétségbe vonjuk a változás létezését: „Semmi új a nap alatt.” És persze legkevésbé változik maga az ember. Ahogy ez a kegyetlen iráni közmondás tanítja: „Ha akarod, hidd, hogy a hegyek találkoznak, de azt ne hidd, hogy az ember megváltozik!”
Hát hogy ne változna az ember. Nézd meg 5 éves gyerekként, aztán 15 éves fiatalként. Felismered ebben az 55 éves emberben? És – ha megéri – ebben a 85 éves aggastyánban? Igen, ez a változás általában lassú. Ma ugyanolyan az emberünk, mint tegnap, és 24 óra mégis egy örökkévalóság.
De mi van az életszakaszok látványos változásai és a hétköznapok látszólagos változatlansága között? Igen, a látványosság és a látszólagosság között van az, amiről a nagy mesemondó a rókával mondatja el a nagy titkot: „Nagyon egyszerű: jól csak a szívével lát az ember. Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan.”
Mi lehet lényegesebb az ember számára, mint az emberi fejlődés, amelyen át kell mennie? Ezt a rendeltetést még nem értjük meg világosan, se okos beszéd, se világos példák nem könnyítik meg megértését. Pedig itt van, a tudomány és a technika által immár jól felfedve a magzat élete: egy csodálatos fejlődés. Szigorú követelményekkel mért, sorsdöntő fejlődés.
Sokan úgy érzik, ha tanuló éveinkben megszereztük a nekünk való tudást, beléphetünk az életbe. Ott pedig az igazi belső változás ritka és esetleges. Azt elismerjük, hogy az okos ember „holtig” tanul, de a tanulás nem feltétlenül igazi belső változás. Azt elismerjük, hogy a „tanultakat” rugalmasan, tehát változó módon kell alkalmazni, de a rugalmasság nem feltétlenül igazi belső változás.
És amit a legszélesebb körben elismerünk: a személyiség nem változik. Nem változik az ember egy élete során. Nem változik az emberiség egy történelme során. Ki tudja miért, erről akart meggyőződni Woland is Bulgakov A mester és Margarita regényében, összecsődítve a moszkvaiakat a fekete-mágia előadására.
Mi tagadás, saját magunk vagy mások megváltoztatása az egyik legnehezebb dolog. Nevelni, és nevelődni: ez minden mesterség és minden művészet legnemesebbikje.
Senki és semmi nem mindenható, a nevelés sem az. Van helyzet, amikor tehetetlen eszköz, de van helyzet, amikor csodákra képes. Jobbá tenni valakit sokszor nehezebb, mint arrébb tolni egy hegynyi sziklát. De ha ez a szikla gurul, akkor ügyesen meg lehet változtatni mozgásirányát.
Minden ember egy guruló szikla. Az élet gurítja, és esélyeket ad.
Nevelj, és nevelődj!
Necesse est!
