Mi
egy világban élünk, abban, amelyet a régi görögök kozmosznak hívtak. A szó
megmaradt nekünk, és alkalmas, hogy ezzel jelöljük az általunk ismert
mindenséget, a fenséges világegyetemet.
Közben
már bizonyosak lehetünk, hogy a mi világunk nem az egyetlen, ellenkezőleg, bizonyára
végtelen sok más világ létezik, már csak azért is, mert valahol valaminek valamiképpen
végtelennek kell lennie. Ugyanis a mi saját világunk – ezt most már eléggé nagy
bizonyossággal vallom – nem végtelen, hanem minden szempontból véges.
Világunk
létezik, és benne sok dolog létezik. A létezésnek több minősége van, a közös
tulajdonság azokban az, hogy rendszerek. Maga a Kozmosz is rendszer. Rendszer a
galaxisok, a csillagok, a bolygók, az élőlények, az atomok és molekulák, az
elemi részecskék. Minden rendszer egy másik rendszerben van. Egy adott létező minőségétől
függően csak bizonyos rendszerekben tud minősége szerint létezni, ha abból
kikerül egy átmeneti környezetbe, más tulajdonságai szerint vegetál, amíg újra
nem kerül egy neki megfelelő rendszerbe. Ilyenek például a vírusok is, amelyek
csak bizonyos élőlényekben képesek szaporodni, azokból kikerülve hibernálva
próbálnak túlélni, amíg újra be nem kerülnek egy alkalmas gazdalénybe.
A
világban nincs tér, maga a világ olyan „építőelemekből”: térsejtekből áll,
amelyek alkalmassá teszik a világot arra, hogy az ember kivetítsen rá különféle
geodéta, pontosabban kozmodéta rendszereket.
Mi
a különbség egy térsejt és „a tér egy pontja között”. Ez utóbbi az eddigi
világszemlélet egy azonosíthatatlan fikciója, a térsejt ezzel szemben egy valóságos
egyedi létező, bizonyos értelemben olyasmi, mint az elektron.
Mit
tudunk a térsejtekről?
Egyelőre
szinte semmit. Nem tudjuk, hogy keletkeznek, hogyan szaporodnak, hogyan pusztulnak,
hogyan érintkeznek egymással. Ugyanakkor már sejthetünk bizonyos
tulajdonságaikat.
Legelőször
azok is rendelkeznek egy sajátos kettős jelleggel, mint amit régóta
tapasztalunk a fénynél (egyszerre korpuszkula és hullám). A térsejt egyszerre
viselkedik mint pont és mint gömb. (Ezért lenne különösen izgalmas kutatási
terület „A szigorúan nem-euklideszi geometria”.)
Ami
ennél is izgalmasabb: a térsejt képes információtárolásra, éspedig „végtelen”
mennyiségű információ tárolására.
Tehát
a világunk olyan lenne, mint egy hatalmas – és igen híg – medúza? Igen.
Esetleg
azt kellene hinni, hogy ennek a medúzának az anyaga az a rejtélyes éter, amely
különböző korokban visszatérő hiedelem volt. Semmi gond, ha valaki így akarja
értelmezni a helyzetet.
Egy
még „vadabb” elképzelés: lehetséges, hogy maga a már felfedezett neutrínó a
térsejt? Mint hipotézist, nem kell kizárni. Bizonyára a fizika egyszer majd
tisztázni fogja ezt.
Mind
ezekkel a felismerésekkel eljutottunk az új világszemlélet kapujához. De itt a
kapu fölött egy felirat: „Te, aki ide belépsz, felejtsd el az időt!”
A
világ nem más, mint változás. A világot elképzelhetjük mint medúzát, de talán
még helyesebb, ha agyként képzeljük el. Egy olyan agy, amelynek sejtjei
azonosak a térsejtekkel. Minden térsejt tárol valamilyen információt, amely
számára információátadási parancs is. Ha nem adhatná át, belefulladna, felrobbanna,
megsemmisülne. Átadni viszont csak
azoknak tudja, amelyek „közel állnak hozzá”, amelyekkel összeköttetésben van (a
távoli összeköttetés fennállása adhat esélyt a csillagok közti utazásra),
éspedig adott jelre (mint a számítógépben). Ez az ütem tehát (bizonyára ez a
Plank-idő) szabja meg a világ változását, de egyben teszi világossá azt is,
hogy az idő is emberi „geodéta” fikció. Fizikai értelemben idő nem létezik, így
az utazás a múltba vagy a jövőbe is megmarad művészi fikciónak.
Reálisan
csak az örökké megállíthatatlanul változó „most” létezik, egyetlen példányban.
Az
új világszemléletben még hatalmas fehér foltok vannak:
-
a térsejtek fiziológiája: hogyan keletkeznek, hogyan szaporodnak, hogyan
pusztulnak
-
a térsejtek információkezelése, milyen „processzorral” rendelkeznek?
-
az információ, anyag és energia „szentháromsága”: hogyan mennek egymásba?
-
a vonzás és taszítás mechanizmusai, az elemi erők leltára.
Mit
is jelent ez az új világszemlélet? Helytálló-e egyáltalán?
Erre
majd a jövő adja meg a választ.
Magam
biztos vagyok abban, hogy a fizika e világszemlélet elfogadása nélkül is halad
majd, és haladni csak a több tudás irányába lehetséges (az entrópia emberi
törvénye). És ez a döntő.
Ma
is, mint mindig, a 100 évvel későbbi tudás töredékének a birtokában vagyunk.
Nagy mutatvány ilyen tudatlanul víziókat kreálni a világról.
De
hát ilyen az emberi elme: érthetőnek akarja látni a mindenséget.
* * *
