A Madame du Châtelet
Ha azt akarja, hogy szeressek még,
Adja vissza a szerelmek korát;
Napjaim szürkületéhez
Adja hozzá, ha lehetséges volna, a
hajnalt.
A szép helyekről, ahol a bor istene
És a Szerelem tartja birodalmát,
Az Idő, aki kézen fog,
Figyelmeztet, hogy vonuljak vissza.
Hajthatatlan szigorából,
Nyerjünk legalább néhány előnyt;
Aki nem bírja kora szellemét
Kora szellemének minden baját bírja.
Hagyjuk a szép ifjúságnak
Bolondos csínytevéseit:
Életünk csupán két pillanat;
Hát legyen az egyik a bölcsességé.
Vajh! örökre elmenekültek előlem,
Gyengédség, káprázat, láz,
Az ég ajándékai, melyek
gyógyítottátok
Az élet keserűségeit!
Az ember kétszer hal meg, jól látom
már:
Többé nem szeretni, nem szeretve
lenni,
Ez egy elviselhetetlen halál;
Többé nem élni, ez semmi.
Így sirattam elvesztését
Első éveim hibáinak;
És lelkem, az örömökre nyitva
sajnálta nyugtalanságait.
Az égből akkor méltóságosan
alászállva,
A Barátság jött segítségemre;
Talán ugyanoly gyengéd volt Ő is,
De kevésbé eleven mint a Szerelmek.
Új szépségétől megérintve,
Fényétől megvilágosodva,
Követtem, de sírtam
nem tudván csak őt követni.
Voltaire (François-Marie Arouet) (1694-1778)
