A nyútoukoumeni lámatemplom könyvtemetője

A nyútoukoumeni lámatemplomban különben kedvemre válogathattam a könyvekben. Az egyik oldalépületben, a bejárattól jobbra esőben, ugyanis úgynevezett könyvtemetőre bukkantam. Az egész épület tele volt szórva tibeti és mongol lapokkal. A hszifúmiaói könyvekről mondottak után nem lesz nehéz elgondolni, hogy duzzadt meg ez a könyvtemető.

Könyvtemető minden nagyobb templomban akad még ma Is, ha már ritkábban is, de régebben egyszerűen nélkülözhetetlennek tartották. Elégetni ugyanis semmiféle szent szöveget nem szabad, az pedig bizony megesett, hogy annyira agyonimádkoztak valamilyen könyvet, hogy teljesen hasznavehetetlenné vált. Az ilyent szépen bedobták a könyvtemetőbe. A nyútoukoumeni könyvtemetőben azonban nemcsak öreg, kiszolgált, rongyos imakönyv salátákban lehetett turkálni, hanem ritka és becses kéziratok, könyvek is szép számmal akadtak horogra. A könyvtár ugyanis az Ismert szimptómák közt tönkrement. Mikor a tavaszi szél összeborzolt, aztán ezerfelé fújt valamilyen könyvet, nem ültek neki, hogy összerakják, rendbe szedjék, hanem fogták és bedobták a könyvtemetőbe.

Mondhatom, hogy izgalmasabb és – bosszantóbb játékot keveset ismerek, mint ilyen könyvtemetőből teljes, hiánytalan kéziratot kihalászni. Találtam például mindjárt az első napon egy nagyon becses, félig sámánista, félig buddhista mongol nyelvű kéziratot, Az egész csak tizenhat lapból állt, s éppen boldogan el akartam vinni a zsákmányt, mikor észrevettem, hogy a tizenkettedik levél (minden önálló levél csak egy számot visel) hiányzik. Kétnapi megfeszített munkába került, míg végre - nem kevés szerencsével - sikerült ráakadnom a hiányzó tizenkettedik levélre…

Sárga istenek, sárga emberek

Ligeti Lajos

Tudat és matematika

Az emberi tudat a matematikához hasonlóan működik. Egy-egy ember tudata egy tenger eleven matematika. Nem olyan határtalan, nem olyan tiszta és rendezett, mint a matematika, valóban igazi tenger, de ugyanúgy nem tűri magában az ellentmondást, mint a matematika.

Valami vagy igaz, vagy hamis. Ha valami igaz, a tagadása hamis. Ha valami hamis, tagadása igaz. Vagy esetleg költészetről vagy humorról van szó. Mert a tudatunk tenger, és minden belefér a maga szerepében. De a költészet és a humor mögöttes tartalmával szemben tudatunk ugyanolyan megvesztegethetetlen.

Egy nagy különbség mégis van az emberi tudat és a matematika között. Ez utóbbi életképtelen, ha az axiómái nincsenek előre precízen megadva. Az emberi tudat viszont mintha egy láthatatlan axiómarendszerből táplálkozna, és mintha igénye sem lenne azt tisztázni. Bizonyára reménytelen feladat is ez egy tenger esetében.

Ez a jellegzetes hasonlatosság a matematikával egyre jobban ébreszti a tudat öntudatát. Egyre parancsolóbb követelmény, imperatívusz, hogy ne tűrjünk tudatunkban hamisságokat. Ezek nem csak mérgek, de egyszerűen megsemmisítik a tudatot mint tudat. Ahogyan egy bizonyított ellentmondás azonnal semmisíti meg a teljes elméletet.

Vallások is, politikák is, ideológiák is árasztanak hamisságokkal.

A vallásokat tisztelettel invitáljuk a költészet kertjébe. A politikát viszont oda nem engedhetjük be. Ott nem kell. A saját helyén kellene, másképpen.

A kritikus tudat magánharcát ebben a megmérgezett világban is vívhatja eredményesen, de a kollektív tudatunkat csak sokak igaz összefogásával menthetjük meg.

Sokak igaz összefogása kell egy új platform alapján.

És ez az új platform jó ideje épül!

Ember, világíts!

Ma is késő este róttam az utat hazafelé, mélyen elgondolkozva mély gondolataim…

Azért annyira nem szoktam elgondolkozni az utcán, hogy lelépve a járdáról ne nézzek balra meg jobbra. Hú, de milyen sötét is ez kis újlipótvárosi (nekem most kereszt) utca… No mindegy, annál könnyebb észrevenni, ha jön egy autó. Mert az autók fényszórói a sötétben messziről észrevehetők. Nem látok semmi fényt. Elindulok. És akkor hírtelenül látok egy fura sebesen közeledő árnyat.

Bicikli, fut át a 95%-ban mély gondolatok által elfoglalt agyamban. Hát persze, ezek a biciklisták… minden kivilágítás nélkül… (Akadnak!...)

Közben az események feldolgozása két párhuzamos szálon fut: az egyiken „vigyázz! esetleg gyorsítsd lépteidet”; „ugyan már, egy biciklista ne tudna elkerülni egy embert…” A másik szálon: „te, ez nem is bicikli! de mi lehet akkor? mozog… mit mozog, repül! de furán, mintha imbolyogna… részeg? képtelenség! egy részeg nem halad ilyen gyorsan…” És ekkor a sötét kép élesen-elmésen megvilágosodik agyamban: egy görkorcsolyás!

Az egész 4-5 másodpercig tartott. A következő 2-3 másodpercben a görkorcsolyázó elsuhan – talán centikre – a hátam mögött…

A két szál kifutott. A harmadik, rövidke néhány lépésig még tekeredik agysejtjeim dzsungelében: hát kell-e mindenre törvény? kell-e törvény ahhoz, hogy egy a sötétben görkorcsolyázó ember magára tűzzön egy világító lámpát?

Olvasó robot, olvasó ember

Mondhatnám: a mai ember nem olvas eleget, és amit olvas, az ritkán igazán jó. De hát miért állna jobban a „mai” emberre ez a szomorú megállapítás, mint a „tegnapi” emberre? Először is, száz évvel ezelőtt az emberek 90%-a analfabéta volt…

Feltehetőleg a 20. század igazi forradalmat hozott az olvasásban. És akkor, amikor végre elértük, hogy szinte mindenki rászokott az olvasásra, berobbant a televízió. Azóta az internet meg az okosnak mondott telefon is beszállt a versenybe tekintettünkért. Amely azóta egyre üresebb, egyre üvegesebb…

 Túl sokat beszélünk az elmúlt évtizedekben az olvasás nagyszerűségéről és hasznáról. Nincs az a széltoló, aki ne tudna ódákat zengeni a könyv, a Nagy Könyv nagyszerűségéről, ha el tud intézni magának némi támogatást az adófizetők pénzéből.

Valóban, senki nem látja, hogy megszavaztatni a 10 vagy 100 legjobb könyvet a legnagyobb ostobaság, amit el lehet követni? Valóban, senki nem látja, hogy az igazi gond az, hogy nem fogtunk közösen hozzá ahhoz a nagy, – merem mondani –történelmi feladathoz, amelyet éppen a mai elektronizált világ tesz lehetővé a számunkra. És ez az egész eddigi könyvtenger értelmes feldolgozása. Hiszen a könyvirodalommal ma a legnagyobb gond az, hogy megtalálni a konkrét érdeklődésemnek megfelelő jó könyvet nehezebb, mint megtalálni a tűt a szénakazalban. Pedig ennek ma már nem kellene, hogy így legyen.

Feldolgozni egy könyvet, azaz összeírni a szereplőit, az érintett helyszíneket, időpontokat, eseményeket, kategorizálni a műfaji sajátosságokat, súlyozni a különböző minőségi szempontokat stb. bizonyára több generáció közös  vállalkozása lesz, de csak ezzel tudjuk megalapozni az olvasás igazi forradalmát, azt tudniillik, hogy olvasmányaink minősége nagyságrendekkel jobb legyen.

Az emberiség eddig néhány százmillió könyvet alkotott meg. Ebből szorgalmas olvasás esetén életünkben 2-3-4 ezer kötetet tudunk elolvasni, ami a könyvtenger egy százalékának az egy százaléka. Nincs időnk találomra keresni kincseket. Minden témában vannak remekművek és ezerszámra silányságok.

Ha egy remekművet elolvasol, megváltozol, jobb és bölcsebb leszel. Ha silány a táplálékod, elhízott, savanyú és beteges leszel. Ezért óriási a tétje annak, hogy értelmesen kereshetővé tegyük a jót!

A Google fantasztikus munkát végez a teljes könyves örökségünk digitalizálásával. De amiről most beszéltem, más. Ahhoz nem olvasó robotok, hanem olvasó emberek kellenek.

Szabad Gázai Állam?

Kapitány – Napok óta feldúlnak a hírek az újabb háborúról Gázában…

Professzor – Azt hiszem, így van minden becsületes emberrel ezekben a szörnyű napokban. De az igazi botrány, vagy tragédia az, hogy alig hallatszik a sok millió becsületes ember hangja…

Mester – Megértelek, kedves professzorasszony, valóban az ember elvárná, hogy ilyen gyalázatra tömegek menjenek le az utcára, harcoljanak, blokád alá vegyenek intézményeket, sztrájkoljanak, bojkottáljanak… Sajnos, elmúltak ezek a bátor és mozgalmas idők, az emberek elfáradtak, elfásultak, megijedtek, elveszítették hitüket… Azt hiszik, tehetetlenek, pedig igen sokat tehetnének. Most a távoli áldozatokért, majd saját magukért is… Ugyanakkor legyen fülünk az igaz hangokra! Bizony sokfelől hallok igaz hangokat. Hallok igaz zsidó és igaz muzulmán és igaz keresztény hangot… Az előbb olvastam Ronnie Kasrils, Nelson Mandela harcostársának megindító szavait… Nem, nem csend, hanem zavarodottság és tanácstalanság van…

Kapitány – Meg iszonyatos indulatok, de legtöbb helyen azokat kíméletlenül elnyomják…

Doktor – Nem kételkedem jó érzéseidben, jó barátom, de vegyük már észre, hogy most mindenki megrendülten beszél a gázai áldozatokról, egy kicsit hasonlóan, ahogy szerte a világon a szélsőségesek, de az elmúlt hónapokban senki nem tiltakozott a gázai terroristák rakétái ellen, amelyek rettegéssé és pokollá teszik sok százezer izraeli életét, és nem kevés áldozatot is szedtek…

Kapitány – Mindenkinek, így Izraelnek is joga van az önvédelemre. Ezt senki nek vitatja! De ekkora aránytalanság, ez már vadság, ez elfogadhatatlan a mai világban!

Professzor – Nem beszélve, hogy elfogadhatatlan a média által tanúsított aránytalanság a bűnök kezelésében. Ez nem egyszerűen szakmai baki vagy morális otrombaság. Ez bizonyíték a világunk hamisságára. És ha hamis a világ, és a vezetők egyetlen egy szavát, egyetlen egy cselekedetét nem lehet annak hinni, aminek beállítják, itt baj van, itt nagyon nagy baj van. A világ, és ezen belül a szabad világ szörnyű utat járt be a vietnámi háborútól a mostani „béketeremtő” és „antiterrorista” akciók tucatjaiig. A vietnámi háború mocskos volt, de a világ valamennyire becsületes és hiteles. Mára a háborúk és béketeremtésnek hazudott akciók ugyanolyan mocskosak, de a világ is azzá lett! Mocskos, hazug, embertelen és vad…

Mester – Keserű szavak ez, kedves barátaim, de sajnos, sok igazság van azokban… Ezzel együtt én töretlenül hiszek az emberben és az emberi jóságban. Győzni fog az, mert minden szívben van valami, ami mozgósítható, ha helyesen beszélünk, és helyes irányba mutatjuk a kiutat. A gázai tragédia is megoldható, jó akarat esetén 24 órán belül! Mindenek előtt látni kell azt, hogy súlyos hiba a gázaiakat hibáztatni örültségükért. Elkeseredett cselekedeteik az érthető elkeseredés eredménye. Elkeseredésük oka pedig a jogtalan és embertelen blokád! Száz alagutat fúrtak a szerencsétlenek? De hát miért nem nyittok száz határátkelőt? Az elkeseredett gázai bizony beáll terrorista. De higgyétek el, sokkal boldogabb lenne ő ügyes kereskedő. Miért nem engeditek meg nekik, hogy szorgoskodjanak, iparkodjanak, kereskedjenek, turistákat fogadjanak, tanítsanak, gyógyítsanak, programozzanak? A gázai övezet egy sok ezeréves vidék, amely életképes kisállam lenne két baráti állam szomszédságában. Kár beleerőltetni a ciszjordániai Palesztinába, és főleg kár, pontosabban mondva bűn húzni ezzel az időt…

* * *

Munka, bér, közteher

A munka, annak bére és amannak közterhe: bizony fontos, ám összetett, bonyolult kérdések… Vagyis olyan terület, ahol a demagógia magabiztosan mozog.

A demagógiának pedig kemény feladata van: nem gyerekjáték a népet elbüvölni. Mert a nép befolyásolható, de nem vesz be mindent. Különösen, ha rossz hangulatban van. Tehát legelőször is, gondoskodni kell a jó hangulatáról. Sok ezer éves kipróbált recept: kenyeret és cirkuszt neki. Azt ráerősítünk egy továbbival is: ott az ellenség! Utána jöhet a kifinomult posztmodern, sőt, a posztposzt demagógia…

Csökkentsd a gazdagok adóját. Annyi százalékot vonj le pofátlan – ó, múló divatok – fizetésekből, mint amennyit a minimálbérért gürcölő többségéből, utána az ellenzéki kritikák hallatára játszd el az elájulás nagy jelenetét: „Adóztatni a munkajövedelmeket? Soha! Soha! Soha! Csak testemen keresztül!”

Mi több, merünk még merészebbeket is álmodni: még lejjebb kellene vinni a szent munkát terhelő szentségtelen adó kulcsát! (Mellesleg ez a forradalmi ábránd távolról sem olyan eredeti vagy merész: több országban, így például Bulgáriában is hosszú évek óta a személyi jövedelemadó egységesen 10%. Hiába az úri szemforgatás nem hungarikum…)

A Változó Világ Mozgalom évekkel ezelőtt javasolt egy ésszerű és igazságos modellt a személyi jövedelemadóra, amelynek lényege a három logikus, szinte kézenfekvő sáv. Az első, az állampolgári, mindenkit terhel, aki jövedelemre tesz szert. A középső, a szolidaritási, csak azokat terheli, akiknek jövedelme meghaladja az aktuális átlagjövedelmet. Végül a felső, a kiválósági, azokat terheli, akik a legmagasabb megszolgált jövedelemnél is többet keresnek.

No de melyik is a legmagasabb megszolgált jövedelem? Ez természetesen jelképes döntés lenne, a társadalom önálló jelképes döntése. Nem kellene olcsó populizmusnak tartani, ha a döntés az lenne: a legmagasabb megszolgált jövedelem egy bányász fizetése. De talán mégis az lenne méltóbb döntés, ha a köztársaság első emberének fizetését tartanánk ennek a mércének.

Ebben a koncepcióban meglehetősen egyértelműen kimondtatik, hogy az egyeztetett mértéket meghaladó jövedelem nem, és nem is nevezhető munkajövedelemnek. Azt munkajövedelemnek nevezni a törvény egész szigorával kellene üldözni…

Nem közgazdasági indokok alapján, de még igazságossági okokból sem tartom fontosnak, de különösen fontosnak tartok egy húsz évvel ezelőtt tett javaslatomat, hogy az állami elit februárban, az év legrövidebb havában egységesen csak a minimálbért kapja meg. Ó, nem lesznek ők kénytelenek ebből a pénzből megélni abban a hónapban, akad tartalékuk. De érezzék meg, mit jelen, ennyi pénzt kapni fizetéskor. Nem nagy lecke, de több a semminél. Pedig komoly iskolát kell biztosítani nekik, ahogy az egész társadalomnak.

Igen, több büszkeségre kellene tanítani a népet, és több alázatra a vezetés szolgálatával megbízott embereket. Ugyanezt a célt szolgálja az a másik régi javaslatom, hogy amikor az országgyűlés – az alkotmány fontos hagyományainál fogva nyilvános – ülése megkezdésekor a kijelölt páholyba belépnek a népet képviselő látogatók, mindenki álljon fel.

Nem erős az az ország, amelynek erős az államgépezete, de gyenge a népe. Erős az az ország, amelynek erős, szorgalmas és büszke a népe, fegyelmezett, becsületes és alázatos az államgépezete.

A gyermek ígéret...

A gyermek ígéret, a felnőtt magyarázkodás... 

Szimeonov Todor: Aforizmák, idézetek