Itt a hiperkapitalizmus

 

Jó okkal megborzongunk a túltermelés hallottára.

Hiszen a túltermelés rendszerint túltermelési válsághoz vezet. és ezek – még élnek a társadalom emlékei –pusztító gazdasági válságokba taszítják a világot. A szinte apokaliptikus 1929-es válság kemény lecke volt, ám a kapitalizmus most is megmutatta bámulatos alkalmazkodási és tanulási képességeit. Nem, nem az alaptermészetén változtatott a kapitalizmus. A reakció egy összetett komplex mechanizmusszövedék, amely teljesen átalakította a kapitalizmus politikai, jogi, ideológiai, kulturális környezetét, és szemmel láthatóan hatékonyan működik. Végül is 1929 után egészen 2008-ig kellett várni egy nagyválságra. Amelyet mellesleg nem valóságos túltermelés, hanem egy spekulációs „lufi” szétpukkanása okozott.

Ezzel együtt a túltermelés ma is nagy kockázatokkal járó vészhelyzet (éppen azért, mert a kapitalizmus hűségesen megőrizte alaptermészetét).

Ám, láss csodát! Most beszámolhatunk egy egyre komolyabb túltermelésről. de az szemmel láthatóan nem nyugtalanít senkit. Nos, jó ideje pénztúltermelésről kell beszélni. A kijelentésnek sokféle olvasata lehet. A humoros azzal intézné el a problémát, hogy végül is a kapitalizmus alapfunkciója a pénztermelés, vagyis nincs itt semmi látnivaló, tessék továbbmenni. A szkeptikus-szakmai azzal kezdeni, hogy „Pénztúltermelés? Tesséh ezt bebizonyítani!”

A jelenség valóban nem teljesen új, de a helyzetben igen sok az új elem. Hogy világosabban értsük meg, jelezzük a következő egyszerű összefüggést: a pénztúltermelés pénzbőséget okoz.

 

* * *

 

Mainstream média – helyesen XL média

   

* * *

 

An Pierlé - Il est 5 heures, #Paris s'éveille

 

* * *

A kicsempézett kereső

 

Ma éjjel, mint szinte mindig rengeteget álmodtam, jót és srosszat felváltva. És mint szinte mindig láttam meglepően részletesen új, soha nem látott dolgokat. Az agyak már csak ilyenek, mindenfélét összeraknak, logikusan vagy logikátlanul, szabadon, önkényesen. Meglepő a meglepetésekben, hogy elképesztő részletességgel, élethűen jelennek meg.

Most egy ilyen epizód volt az egyik álmomban, hogy valamit keresni akartam internetes keresővel (ez talán Google volt, de nem biztos), a lényeg az, hogy a találatok nem úgy néztek ki, mint ahogy megszoktuk, hanem „csempékbe” voltak szerkesztve, amelyek teljesen kitöltötték a képernyőt, nyilvánvalóan igazodva az én képernyőm szélességéhez („reszponzív” technika).

Álmomban nyomban meg is magyaráztam magamnak az újítást, hiszen kezd komolyra fordulni a verseny az internetes keresők világában, ahol a Googlenak régóta nem volt említésre méltó konkurense. És éppen tegnap fedeztem fel magamnak (az egy ideje hírből ismert) DuckDuckGo-t. Elsőre teljesen el voltam bűvölve, mennyivel jobb ez a Google-dinónál (bár később egy kicsit árnyaltabb lett a kép). Mellesleg: a név. Szinte babonásan hiszek a név erejében. Nomen est omen, mondják. És gyakran így van: nincs siker jó név nélkül. Ez a DuckDuckGo pedig minden, csak nem sikert sejtető név. Nagy kár.

Mindegy, majd elválik. Ami engem most érdekel: mi volt ez az álom? Mikor jelenik meg a csempés kereső?

 

* * *

A jövő, mint luxus - Példa

 

* * *

Vakcinaútlevél – egy visszaigazolás

 

Egy magyar napilap (Magyar Nemzet, 2021 január 9., 16.) kissé kuszán ismertette a „vakcinaútlevél” kezdeményezését, sőt, azt írja, hogy ez az új nemzetközi okmány „egyes országokban” már márciusban (2021 márciusában) kerülhet alkalmazásba.

Nos, ezt a megoldást én 2020 áprilisában vetettem fel egyik blogomban, mint a pandémiára adandó válaszunk egyik fontos feladatát. Ezért a mostani hírasást örömmel fogadtam. Ez is megerősíti, hogy mondhatni számolatlanul – és igen jó időben – felvetett javaslataimra, megoldásaimra érdemes odafigyelni.

Jó érzés, hogy az ilyen visszaigazolás nem is olyan ritka dolog, de sajnos, arra nekem nincs időm és energiám, hogy gyűjtsem és dokumentáljam ezeket. Sokkal fontosabbnak tartom gondolkozni és dolgozni az újabb és még újabb kihívásokon. Hiszen azokat az élet egyre nagyobb tömegben zúdítja ránk.

Ez csakugyan helyes, bár közben kínoz a kérdés: miért olyan kevés figyelmet kapnak ésszerű – akár továbbgondolható, korrigálható, javítható, de főleg: hasznosítható – javaslataim? Vajon, mi ebben az én hibám, az én felelősségem? Sokat töprengek ezen, de hálásan fogadnék bárkitől tanácsot.

 

* * *

A jövő, mint luxus

 

A jövő, amióta civilizálódunk, évről-évre nagyobb luxus. Néha ezt úgy szokták mondani, hogy nőnek a társadalmi különbségek, ami ugyan kissé nyers megfogalmazás, de így is lassan közhellyé válik.

Most viszont arcunkba kaptuk az ostorcsapást, és ideje lenne felfogni: valamit, talán éppen ezt az áldott civilizálódást nagyon elhibáztuk. Balgán adósságcsapdába estünk. Sokdimenziós adósságcsapdába. Adósságunk a boldog hitelezők felé a legkisebb gond (ha ebben a témában egyáltalán szabad lenne kicsiséget emlegetni). Adósak vagyunk a természetnek, adósai vagyunk a születendő új nemzedékeknek, adósak vagyunk saját magunknak, adósai vagyunk az erkölcsi világrendnek.

Hadd ismételjem meg: mától a jövő kemény luxus. Élni eddig sem volt muszáj, csak hajózni. Mától még kevésbé muszáj élni, csak hajózni, ha az élet árát leperkáltad.

Tudom, hogy ezt nehéz megérteni. Sokan bizonyára ezért vagy azért nem is akarják megérteni. Inkább elvetnék, kigúnyolnák.

A bekövetkező alavető, mély, drámai változásnak sok rétege van. és azok nagy részét az tudja megérteni, aki ismeri és társadalom és a történelem törvényeit.

De ne higgyük, hogy nem lesznek olyan folyamatok, amelyeket nagyon is megérezzük a hétköznapokban. Íme néhány példa. Előbb-utóbb eljutunk odáig, hogy újra megnyitnak az éttermek, a színázak, az iskolák, minden, amit most a nagy pánikban bezártunk. Ám lehet-e holnap az étteremm a színház, az iskola ugyanolyan, mint eddig? Itt-ott, ideig-óráig igen, de ennek bizonyára rossz vége lesz, de főleg vége. És kényszerülni fogunk új módon tervezni és kialakítani az éttermeket, a színházakat, az iskolákat. Ezek az új éttermek, színházak iskolák kezdetben egy kicsit szokatlanok is lehetnek, de nem lesznek rosszak. Az új étterem bizonyára nyitott átrium lesz, az asztalok kellően messze egymástól. A színházakat ugyan nem tehetik általánosan átriummá vagy pláne nyitottá, mint az ókorban, de új szabványok lesznek érvényben a székek és sorok távolságára és a szellőztetésre. Hasonlóképpen átalakulnak majd az iskolák is, és egyáltalán minden köz- és magánintézmény. És mindez nagyon jó lesz. Csakhogy mindez azt is jelenti, hogy a színház, étterem, iskola stb. kapacitása jelentősen, talán felére csökkenne. Ez lesz a helyzet, nincs mit tenni. Ennek következtében viszont egy színházi jegy vagy éttermi számla összege akár a duplája lesz. Erre pedig azt kell mondani, hogy luxus lesz a színház, az étterem. Az iskola, a kórház, a közintézmény másképpen lesz luxus, elsősorban társadalmi szinten.

De rossz, tragikus dolog lenne-e ez a folyamat? Nem, ellenkezőleg. Ez a folyamat hatalmas pozitív fejlődést hozhat, ha ésszerűen és igazságosan szabályozzuk.

A nagy gond éppen abban van, hogy ebben a folyamatban a pandémia – és ami még jön – eszméletlen tempót diktál, mi meg nem jeleskedünk semmiben: sem innovációs készségben, sem kemény munkában, sem határozottságban, sem ésszerűségben, sem igazságosságban. Akkor viszont az örvény elvihet minket.

A legrosszabb viszont az lenne, ha kétségbe esnénk. Jeleskedni, valóban nem szoktunk fajként, vagyis tömegként, de mindig akadtak, akik kiváló példákat adtak, amire szükségünk van. Ezért van esélyünk élvezni a jövő luxusát.

 

 

* * *