A
civilizáció kritikus ponthoz érkezett. A történelemben sokszor így gondolták, és
mégis volt folytatás. Ez általában nem külön megmagyarázhatatlan csoda műve
volt, hanem az ember különleges, nagyszerű tulajdonságainak, rendkívüli túlélő
képességének eredménye. Sosem volt könnyű a túlélést biztosítani, ellenkezőleg,
ennek magas, hihetetlenül magas ára volt, hatalmas véráldozatokkal járt.
Eddig
az volt a tipikus, hogy egy embercsoport fenyegetett egy másikat. A fenyegető
csoport gyakran nép formájában jelent meg, de valójában egy hatalmi struktúra
fenyegetett így vagy úgy sodródott a hatalmi struktúra után, de ritkán kívánta
a háborút. Amerikában az új telepesek belekezdtek az őslakosság kíméletlen
irtásába, de ez nem a fehér amerikai nép műve. A nácik is belekezdtek „a zsidó
kérdés” „végső megoldásába”, de ez nem volt a német nép műve. A sor folytatható
katarokkal, koptokkal, örményekkel, kurdokkal, korzikaiakkal, sok ezer olyan
nép és embercsoport nevével, amelyet a mai átlagos műveltségű ember nem is hallott.
Csak
hogy ma nem egy jól körülhatárolható nép vagy embercsoport szembesül egy
fenyegető másikkal. Ma az egész emberiség saját magával szembesül.
Felmerül
a kérdés: nem a földi evolúció egy hibás terméke-e az ember?
A
dolog – a földi evolúció szempontjából – nem feltétlenül végzetes. 60 millió
éve kiderült, hogy a dinoszaurusz is hibás termék. Egyszer később kellett 6
millió év az emberszabású majmok megalkotásához. Nagy valószínűséggel az
elkövetkező egymilliárd év hasonló lesz a Földön az elmúlt egymilliárdhoz.
Újabb fejlesztési kísérletek tucatjait hajthat végre kényelmesen az evolúció.
Ha lelépünk
a történelem színpadáról.
Hogy
ez ne következzen be, nem elég eszelősen bízni és erősíteni az amúgy is káprázatos
túlélő képességünket. Önvizsgálatra és – példa nélküli – evolúciós önkorrekcióra
lenne szükség.
Precíz
diagnózisra van szükség: mi az a túlélő képességünk komplexumában, ami most magunk
ellen fordul. Nagy vonalakban a válaszokat ismerjük, de a precíz diagnózis kritikus
pont, mert most már nem maga a válasz az sorsdöntő, hanem maga a tevőleges önkorrekció.
Erre
már csak néhány évtizedünk van, de azok bizonyára annyira sem lesznek békések és
nyugodtak, mint az elmúlt évtizedek.
* *
*
