Mi
van Perlával, mi történik a bátor kis hullámmal? – kérdezi több olvasó. Hol
késik a folytatás?
Bevallom, nekem is hiányzik. Ezt-azt tudom már újabb kalandjairól,
töprengéseiről, és magam is feszültem várom az újabb eseményeket, és majd a
történet végét. Mert minden történetnek egyszer vége van… És mivel az író is
ember, ő sem tud vég nélkül kitalálni folytatásokat. Hiába kitalálná, hogy
legyen ez az első vég nélküli történet. Egyszer véget érne a vég nélküli
történet…
Erről eszembe jutott, hogy kisgyerekkoromban egyszer a vörös hajú Magdi
elkezdett egy borzongató mesét: „Egyszer egy fiú és egy lány ültek egy
csónakban a tengerben, és a lány kezdett mesélni. A mese úgy szólt, hogy
egyszer egy fiú és egy lány ültek egy csónakban a tengerben, és a lány kezdett
mesélni. A mese úgy szólt, hogy egyszer egy fiú és egy lány ültek egy csónakban
a tengerben, és a lány kezdett mesélni. A mese úgy szólt, hogy…” Tátott szájjal
hallgattam, és azt akartam, hogy sose legyen vége…
Azt hiszem, többször figyelmeztettem a nagyra becsült Olvasót, hogy itt nem
kész írásműveket talál, de még egy rendes blogra sem számíthat, ahol a szerző
annak rendje-módja szerint kerít egy témát, azután egy másikat stb. Nem, ez
valóban más. Nem nevezném látványpékségnek vagy látványkonyhának (hiszen
ezeknél is a vendég elkápráztatása a cél). Ez tisztán és egyszerűen egy nyitott
ablakú magánkonyha. Bárki, aki erre jár, és kíváncsi, benézhet, láthatja, mi
készül, hellyel-közzel hogyan készül. De ez nem a kész művek tárlója. Mi
tagadás, ilyenekkel alig tudok dicsekedni. Elkezdett, de be nem fejezett munkák
meg százával vár türelmesen sorára. Hogy elkezdésre hány terv, erről jobb most
nem beszélni…
Mindennek eljön majd az ideje…
*
* *
