Sokan
vallják: „Minden mindennel összefügg.” És
bizonyára még többen ezt megtapasztalták. Érdekes, izgalmas élmények ezek.
Ma elvittem autómat műszaki vizsgára. Egykettőre elzavartak, mert, mondtak,
ha lyukas a lökhárító, a gépjármű nem is bocsátható vizsgára. De gond nincs, a
szomszéd utcában van egy megbízható szerviz, ott kicserélik a lökhárító. A
munkát ott el is vállalták, aznapra! Vissza kellett mennem a szerkesztőségbe, a
város másik végébe, kocsi nélkül, busszal. Gond továbbra sincs, jól megjegyzem
a szerviz címét: Iványi Dániel utca 1.
Kiállok a buszmegállóba, és előveszem a magammal hozott könyvet. Nálam
mindig van könyv. Hagyományos, papírkönyv, lehetőleg nem túl nagy méretű,
legjobb, ha zsebben is elfér. Most éppen egy francia nyelvű kötet a francia
forradalomról. Érdekes, sajátos egyveleg egy nagy történeti mű és korabeli
szövegek részleteiből. A nagy történeti mű szerzője Michelet, őt tüntették a
kezemben tartott kötet szerzőjének is. Lényegében jogos ez a tisztelet, de az
ilyen sajátos összeállításoknál az összeállító munkája nem kisebb tiszteletet
érdemel…
Úgy alakultak a dolgok, hogy ma kellemesen sokat tudtam olvasni ezt a
nagyszerű kötetet. Ilyen nehéz, keserves időszakokban, mint amilyen a mostani,
ez a fajta lelkesedés, hit, bátorság katartikus hatású. Bár elolvashatná
kortársaim gondolkodó része…
Ha valami érdekeset, jót olvasok, fontosnak érzem megismerni a szerzőt,
amennyire ilyenkor lehetséges. Különösen kedvelem az egy-két oldalnyi életrajzokat,
amelyben tömören, de mégis regényszerűen kapunk képet a személy életéről.
Gyakran ezek a rövid életrajzok valóban felérnek egy izgalmas és megható
regénnyel: látjuk gyerekként, sorra vesszük munkásságát, sikereit, kudarcait, a
szépet és a gyötrelmeset életében, és avégén látjuk távozását, már szinte egy
megszeretett ember távozását.
Michelet életrajzát is a legizgalmasabbak közé sorolnám. Régi tervem, hogy
ilyen rövid izgalmas életrajzokból egy nagyobb válogatást összeállítani.
Azt is elhatároztam, hogy majd elolvasom Michelet több művét is – ha hozzájuk
jutok eredetiben, vagy adott esetben fordításban. Örömmel láttam, hogy Michelet
nagy – terjedelemben hatalmas – műve, A francia forradalom le is van fordítva
magyarra. Némi meglepetés volt, hogy ilyen régi a fordítás… De ki is a fordító?
Milyen furcsa név… Bevallom, nem volt ismerős, bizonyára eddig még nem
hallottam…
De Gerando Antonina (Párizs, 1845. február 13. – Kolozsvár, 1914. április
9.) pedagógus, író, műfordító, a magyar nőnevelés harmadik nemzedékének
vezéregyénisége – olvasható a Wikipédiában.
És itt ma megnyílt számomra egy második érdekes életrajz…
Idézem a Wikipédia ismertetőjét:
De Gerando Antonina szülei Auguste
De Gerando és gróf Teleki Emma (Teleki Blanka nővére) voltak. Egy éves korában
került Magyarországra, ahol Teleki Blankától tanulta a magyar nyelvet. Édesapja
halála után a család visszatért Párizsba, így Antonina itt végezte
tanulmányait. Többek között Irányi Dániel tanítványa volt. 1861-ben tanítónői,
1864-ben tanárnői képesítést szerzett. Amellett, hogy mindkét szülője
anyanyelvén beszélt, tudott németül és latinul is. 1865-ben és 1867-ben rövid
időre Magyarországra látogatott, majd 1872-ben végképp itt telepedett le. Előbb
Budapesten a Veres Pálné-féle Nőegylet intézetében és a kézimunka-ipariskolában
tanított, majd 1876-tól magántanfolyamokat tartott.
1880-ban Kolozsvár városa meghívta az újonnan alapított kolozsvári felsőbb
leányiskola igazgatójának, ahol 12-18 éves lányokat tanítottak. A eredetileg
négy osztályos iskola a Magyar utca 17. szám alatt kapott helyet, 1893-tól hat
osztályosra bővült, és több mint háromszáz tanulója volt. 1901. szeptemberre
készült el az iskola új épülete a Sétatér mellett. De Gerando Antonina huszonöt
éven át vezette az iskolát, amit még hosszú ideig Dezserándó-ként emlegettek.
1885-ben Szabadkára is hívták iskolaigazgatónak, de nem akarta elhagyni az
iskolát és a várost.
Részt vett a Pestalozzi Társaság munkájában, 1889-től tagja volt az Erdélyi
Múzeum-Egylet bölcselet-, nyelv- és történettudományi szakosztályának, elnöke
Teleki Blanka-körnek és a Kolozsvári Állatvédő Egyesületnek. Tankönyveket és
pedagógiai értekezéseket írt, munkatársa volt a Nemzeti Nőnevelés című
pedagógiai szaklapnak, számos művet fordított. Részt vett az Erdélyi Kárpát
Egyesület idegennyelvű kiadványainak sajtó alá rendezésében. 1891-ben lemondott
tisztségéről, hogy beteg édesanyját tudja ápolni, de helyette egy év
szabadságot engedélyeztek neki, és édesanyja halála után folytatta a tanítást
egészen 1912-es nyugdíjazásáig.
A házsongárdi temetőben található sírját felszámolták, hamvait a
Házsongárdi Alapítvány által állított emléktábla temették el újra. 1941–1964
között az ő nevét viselte az Állami Magyar Színháztól nyíló Sétatér melletti
utca (jelenleg Arany János utca).
A szemem különösen egy néven akadt: Irányi Dániel…
Ahova éppen visszaigyekeztem…
Később az ő életrajza is felsorakozott a mai nap élményei közé.
De még ennél is erőteljesebb áramkört zárt bennem a Nagy Francia Forradalom
és a külső újpesti autószerviz utcájának neve összeérése.
*
* *
