Nagyobb
a baj, mint bárki is gondolná: romokban az iskola. Hát milyen jövő épül majd
iskolázatlan emberekkel?
De miért rémisztünk? Ki lát romokban döntött iskolát? Igaz, itt-ott egy
kissé romos valamelyik régi iskolaépület… Ez lenne a nagy tragédia?
Nos, tisztázzuk: mi az iskola?
Legelőször a legelső iskolánk a család. Hagyományos, sok millióéves
intézmény, amely a legtöbbet ad nekünk, életre szólóan, és azon túlra is. És
főképpen ez az iskola van a legnagyobb bajban. Szerencsére nagyon sok család
őrzi minőségét, esetleg minden eddiginél többet és jobbat nyújt, de ma
egyáltalán nem világos: ezek a tűzőrzők fogják-e visszaadni a többieknek szerepüket,
vagy a romlás viszi végbe munkáját?…
A második iskolánk az utca. Ki ne emlékezne az ott eltöltött időre, az ott
megkötött barátságokra, az ott szerzett élményekre, sebekre? Hiba lenne a régi
utcát idealizálni, a mait csupa feketével festeni. Mégis, döbbenettel látjuk,
milyen otthonosan rendezkedik be utcáinkba minden modern métely: erőszak, drog,
prostitúció, nyomor, kiszolgáltatottság, magány, elidegenedés, értékvesztés…
A harmadik iskolánk az olvasmány, a könyv. Kezdetben, mielőtt megtanultunk volna
olvasni, szüleink, nagy szüleink, nagyobb testvéreink avatnak be az olvasmány
varázslatába, de egyhamar önkiszolgálóak leszünk, és faljuk a könyveket. Vagyis
faltuk – a jobbnál jobb könyveket. Vajon túlzó megállapítás-e, hogy ez a
harmadik iskola is romokban hever?
A sorban negyedikként kullog a hagyományos iskola. Kell-e szót fecsérelni
mai állapotára?
Ötödik végső és örök iskolánk, amelyre állítólag a negyedikben tanulunk: az
élet. Kell-e szót fecsérelni mai állapotára?
Nos, adjuk össze, és vonjuk le a végkövetkeztetést: milyen állapotban van
az ember iskolája?
És töprengjünk el azon, hogy mit kellene tenni? Mert jó iskola nélkül még
sikeres lehet valamiféle technikai civilizáció. Majd elboldogul a mesterséges
intelligenciájával és robotjaival.
De mivé lesz az emberi civilizáció?
Mi lesz az emberrel?
*
* *
