Egy test töprengései
Pszt,
ne moccanj!... Nem szeretném, ha felébrednének…
Szeretlek…
Béke
önt el, ha érzem melegedet… Béke, rend, nyugalom…
Annyira
ismerlek… Mégis, minden érintésed az új felfedezés perzselő izgalmával
ajándékoz meg… Most odavetem a kezemet, és finoman hozzáérek a csípödhöz…
Milyen finom és meleg a bőröd… Lazulj el! És tompítsd az érzéseid, hogy ne
riasszuk fel őket! Kövesd figyelmesen ezt a finom áramlást magadban!
Olyan,
mint egy megtévedt fénypatak a világban, amely te vagy… Lassan, csillogva árad,
körbe futja a magukba merült galaxisokat… Tekeredik, szinte táncol, beszínezi
az egész világűrt…
Szoktad
szemlélni ezt a világűrt, amely benned van? Hasonlít a külsőre, de nekem jobban
tetszik a sajátom… Biztos vagyok, hogy a tiéd még gyönyörűbb… Amikor magadba
fogadsz, érzem, milyen bársonyos, milyen ragyogó és szeplőtlen…
Vagy
lehet, hogy a különbségeknek nincs igazi jelentőségük? Azt mondom, hogy belső
világom és a világűr hasonlóak… Közben szinte minden különbség… Igaz ez? Számít
ez?
A
legnagyobb, és a legörvendetesebb különbség az, hogy te az enyém vagy, s én
érezlek… Vagy lehet, hogy a világ is érez hasonlót, ha téged érint?...
Érezzen,
persze, csak érezzen! Ettől csak jobb hely lesz…
De
beléd hatolni, szeretkezni veled csak én tudok… Egek, de jó szeretkezni veled…
Van ennél jobb a világon? Már három napja szeretkezés nélkül alszunk el… Minden
porcikám kíván téged, veszett üzeneteket küldök, de a zsarnok képtelen
belekezdeni. Tele van feszültségekkel, szinte vibrál körülötte a levegő…
Nem,
nem sajnálom… A tiédet sem… Tudod, sokszor úgy érzem… Furcsa érzés ez… Hosszú
ideig bántott is, árulásnak tűnt… De most már egészen tisztán érzem…
Mennyivel
jobb lenne, ha másképpen lennének a dolgok… A szabadság is hiányzik sokszor, de
a legszörnyűbb a pusztulás árnyéka… Jó, mondhatom kevésbé durván: az elmúlás…
Elmúlás, pusztulás… Megint ezek a különbségek, amelyek semmit nem jelentenek az
érzések számára…
Vagy
jelentenek? Hát, talán jelentenek… Végül is, mi, ha nem az érzések képesek
felfogni még a legkisebb különbséget is…
Nem,
én nem félek a pusztulástól… Ha egy gyerek épít egy homokvárat a tengerparton,
a homokvár homokja kezdjen félni, hogy a gyerek majd elmegy, jönnek a hullámok,
és egykettőre elenyésznek a csodás tornyok, várfalak, hidak? Homokszemek
vagyunk mind és mindenünk. Évmilliók óta ott sodródunk egy szárazföld és egy
tenger határán, és sodródni fogunk még sok évmillióig, amíg más elemek nem
jönnek, és nem röpítenek újra az csillag-anyáink ölébe…
…
Sose
búcsúzz
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése