A múlt...

Virtuális virtus

A magyar parlamentben ülő pártok Facebook-lájkolóinak száma 2016. február 20-án

Jobbik	311 605
Együtt	209 099
Fidesz	198 102
MSZP	127 659
PM	85 211
DK	46 593
LMP	43 347
KDNP	4 965
MLP	152

„Reprezentatív kutatás” lenne ez?

Minden „reprezentál” valamit. Akár apróságokat, akár humoros apróságokat is…

* * *

Találkozni emberekkel

Találkoztál ma különleges emberekkel? Nem? Ha ezt mondod, hiszek neked.

De nem kérdezem, mert nem szeretnélek kínos helyzetbe hozni. Csak mondom: az elmúlt napokban nem is egy különleges emberrel találkoztál. Igaz, a véletlen nagy játékos, de hidd el nekem, hogy egy ember minden hónapban találkozik egy Molière-rel, két Kung cével, három Jézussal, a Balassikról és a Mozartokról ne is beszéljünk!

Kik ezek a Jézusok?

Hát sose hallottad azt a suttogást, hogy Jézus közöttünk van? Jár-kel…

Sok mindent hallottál, tudom. Mindent elhiszel, de valójában semmiben sem hiszel – egészen úgy…

A dolog lényege szempontjából most mindegy, mi az igazság az eredeti és a mostani személyekkel kapcsolatban. (Erre majd visszatérek, mert egy fölöttébb érdekes legendát olvastam az egyik új novellámban…) A lényeg pedig az, hogy te szinte naponta találkozol húsvér Jézusokkal, Newtonokkal, Tolsztojokkal, de még Tolsztajákkal is, közben pedig a celebeket bámulod az ingyen újságokban vagy a plakátokon, Gandhit pedig majd fellököd a metró kijáratban…

Mindennel és mindenkivel bajod van, fuldokolsz a városi szmogtól és rossz lelkiismeretedtől, várod a megváltót, de Orfeusz és Galilei neked levegő, ha nem éppen te is teszel munkahelyeden valamit életük megkeserítéséért.

És mitől neked van ilyen keserű szájízed?

* * *

Az igazság mássága

Boldog-boldogtalan az igazságot keresi, avagy éppen véli meglelni. Van, aki kitántorog a kocsmából, és hangosan hebegi: „Az az igazság, hogy…”, de erre még ívó cimborái sem különösebben kíváncsiak, mert ők még jobban tudják a tutit…

Ennél is szánalmasabb, amikor egy éppen megválasztott új miniszter, miniszterelnök, ilyen vagy olyan elnök tart beszédet múlt és jövendő igazságairól, olyanok áhítatában lubickolva, akik tegnap még levegőnek nézték.

 Az igazság ügyén viszont becsülettel dolgoznak filozófusok, matematikusok, szaktudósok, pszichológusok, költők, teológusok… Immár évezredek óta…

Nos, foglaljuk össze, amit erről, vagyis magáról az igazságról megállapíthatunk.

Ezt szerintem három tételben fogalmazható.

1. Az igazság megtapintható, de megfoghatatlan világunkban.

2. Az igazság létezik egy párhuzamos világban.

3. Az igazság világából egy valami hatol be a mi világunkba.

Ezt egy kicsit részletesebben.

1. Ezer dilemmába ütközünk az igazság megismerése kapcsán. Vannak a filozófiai tépelődések: „De mi is az igazság?”, vannak a pszichológiai zavarok: „Ez a te igazságod, a másiké meg amaz…”. Vannak a technológiai problémák: „Akár milyen pontosan megmérünk valamit, lehet szerszám, amellyel ez pontatlannak fog bizonyulni.” Vannak a fizika problémái: „Ha hullámnak veszem, nem korpuszkuláris, ha korpuszkulának veszem, nem hullám.” Talán a kvantumfizika adja a kegyelemdöfést: „Ha figyelem, nem olyan, mint amikor nem figyelem…” Közben mindig mindenki érzékeli, „megtapintja” „az igazságot”. Tapintja, de úgy, ahogy a csontot vagy éppenséggel a májat tapintjuk a bőrön át. Egy jó diagnoszta a máj tapintásával megtudja a problémát. Mégis, „az igazi” a feltáró műtét vagy egy kémlelő szonda becsúsztatása a kíván helyre.

Nagy kár, hogy ezt nem tudjuk alkalmazni mindenre. És marad a „tapintás bőrön át”.  Csakhogy a világunk „bőre” mintha olajban úszna. Kezünk csúszkál, hiába tapintgatunk „valamit”, ahogy ujjaink között érezzük, el is veszítjük. Elveszítjük, de ha türelmesek, és ha ügyesek vagyunk, újra és újra „elcsíphetjük”, olyan jól kiismerhetjük, ahogy csak szükséges.

Ez jelenti azt, hogy „Az igazság megtapintható, de megfoghatatlan világunkban.”

2. Az igazság keresése-kutatása, újra és újra „elcsípése” közben egyszerűen tapasztalat, hogy „minden” mögött van egy „igazság” – a „bőrön túl”, „odaát”. És ez az „odaát” nem az agyrémek és olcsó ezoterika világa, hanem nagyon is „világi” világ, sejthetően azonos törvényekkel, de valamiben nagyon „más”.

Ez jelenti azt, hogy „Az igazság létezik egy párhuzamos világban.” Mi tagadás, a három tétel közül ez a legtalányosabb…

3. Van valami, amivel nap mint nap találkozunk, mint Jourdain úr a prózával, és fel sem tűnik, mennyire idegen a mi világunkban. Kevés kiválasztott ember akad, aki eljut igazi jellegének megismeréséhez, de azok közül is csak néhányan fogták fel ennek jelentőségét. Ezek közül talán első, és mind máig az egyik legavatottabb „papja” Püthagorasz… Igen, ez a matematika, az a „tudomány”, valójában „igazság”, amely a mi világunkba hatolt „odaát”-ról, és amely – bizonyára – itt is olyan igaz, mint „odaát”, és főleg olyan megfogható, amilyen megfoghatót képes elképzelni az elménk.

Ez jelenti azt, hogy „Az igazság világából egy valami hatol be a mi világunkba.” A matematika.

* * *

Kinek a hátán csattan a butaság

Hétfőn vásárlásnál jó szokás szerint bankkártyámmal próbáltam fizetni. A fizetés viszont „egyéb okból” el lett utasítva… Legalább egyéb okból… Így nem annyira bántóak a lesajnáló tekintetek…

Helyemre visszamenve leellenőriztem a számlámat. Jól emlékeztem, bőven volt fedezet rajta. Írtam egy tudakozó emailt a banknak. Nem szeretem, ki szereti a bizonytalanságot? Mi lesz a következő vásárlásnál? A levelemre három percen belül kaptam választ. Automatikust. Hogy megkapták az emailemet, legyek türelemmel. Vagyok türelemmel, reményekkel, jókedvvel, idővel eltelve…

Kedden világgá röppent a hír, hogy a Google mesterséges intelligenciával foglalkozó DeepMind divíziójának számológépes programja legyőzte a Gó nagymesterét. Évtizedekkel a sakk után a legyőzhetetlennek hitt Gót veszített a géppel szemben.

Szerdán mobilomra landolt egy kör-sms: „Kedves Ügyfelünk! Elnézését kérjük, ha a napokban a kártyás fizetésben fennakadást tapasztalt. Kérdése van? Visszahívjuk: ….link…..” Bravó!

Csütörtökön megérkezett emailben is válasz érdeklődésemre. Hosszú, nagyon hosszú válasz (még hosszabb lábléccel). A hosszú választ azzal kezdték, hogy addig nem tudnak válaszolni, amíg nem azonosítom magamat hitelesen, utána következett a többféle azonosítási módozatnak a részletes bemutatása. Egy szép nevű hölgy aláírásával, kedves, udvarias búcsúzással, jókívánságokkal.

A mesterséges szubintelligencia is elvitte a hétköznapok mesterével szemben.

Mi hiányzott (a szép nevű hölgy agyából? a bank agyából?), hogy megszülessen egy rövid válasz: „Kedves Ügyfelünk! Elnézését kérjük, hogy rendszerünk hibájából a napokban Önnek is fennakadást kellett tapasztalnia a kártyás fizetésnél. Az okozott kellemetlenségért bocsánatát kérjük.”

Ne ámítsuk magunkat, hogy a gépek és az algoritmusok szorítanak ki minket a régi, okos gépek és agyafúrt algoritmusok nélküli világunkból. Nem, mi cipeljük magunkkal butaságunkat, restségünket, ezer gyarlóságunkat. Csakhogy az okos gépekkel és agyafúrt algoritmusokkal telített új szép világban azok még jobban csattannak majd. Mások hátán. De, higgyétek el, a sajátunkon is.

* * *

A világ titka

De vajon, van-e egyáltalán a világnak titka?

Már hogy ne lenne titka! A mindenség egy részét meghódítottuk, és, fogjuk rá, kiismertük. De hódításainknak van egy határvonala, és bizony, nehéz, sokszor életveszélyes azon túl merészkedni. Távcsővel valameddig ellátunk, de sejtjük, hogy az nem sok. Távcsővel nem lehet megnézni a Hold túlsó oldalát. Pedig az nem sok: éppen annyi, mint az innenső oldala. És hogy mennyit takar ez a Hold! Ami takarásban van mögötte, az már magában egy végtelen kúp…

De hagyjuk a példákat, jelképeket és allegóriákat! Nézzük meg, mit vagyunk képesek ma leleplezni a világ titkából!

A fizikusok veszettül kutatnak hol ez, hol az a gyanús elemi részecske után. Az utóbbi években hatalmas izgalmakat keltettek az egészből semmit nem értők köreiben a Higgs-bozonok. Előtte pedig a megfoghatatlan, ugyanakkor irtózatos mennyiségben áramló neutrínó volt a sláger. A napokban sejtelmes beszámolók érkeznek a protonok titkainak várható leleplezéséről, és arról, hogy ennek következtében majd át kell írni mindent…

Minderre voltaképpen azt kell mondani: „meleg”! Vagyis a tudomány valóban már nagyon közel van egy igazi elméleti-tudati forradalomhoz. Ennek előszelét egész életemben éreztem – talán mert szerencsém volt megbarátkozni a legszélsőségesebb matematikai absztrakciókkal, viszont képtelen voltan megterhelni magamat a becsületes fizikusok szaktudásával.

A dolog lényegére azért nem diákkoromban éreztem rá, bár szinte onnan datálható az a meggyőződésem, hogy nincs megállás a még elemibb részecskék felfedezésében. Ennyiben megfogalmazódott bennem, hogy a klasszikus atomisztikus szemlélet tarthatatlan.

Egy fontos állomás a dolgok továbbgondolásában volt annak – az igen egyszerűen bizonyítható – ténynek a felismerése, hogy a tér minden egyes pontja végtelenül sok információt hordoz, nem kevesebbet, mint az egész világ teljes pillanatfelvételét.

A végső felfedezés nem közvetlenül és nem szükségszerűen a térpontok ezen döbbenetes képességéből adódott számomra, de ennek is fontos szerepe volt. Szerepe volt még – most nem részletezendő módon – a PHP programnyelv tanulmányozásának is, de talán egy megfoghatatlan filozófiai inspiráció segített végül.

A nagy titok tehát az, hogy a tér önmagában nem létezik, nem egy előreadott fizikai valóság, hanem egy valamilyen helyezkedési-közlekedési rend az anyagi világban. A világ egy élő rendszer, egy hatalmas agy, és amit mi pontnak képzelünk el a térben, nem más, mint egy sejtje ennek az egységes agynak.

Természetesen a világot az emberi agyhoz hasonló ágynak, vagy netán egy 3D-monitornak, esetleg egy hatalmas (összetekeredett) kígyónak elképzelni – lehet, de a tudomány szempontjából ennek különösebb jelentősége nincs, Ugyanakkor nem érdemes elvetni az ilyen gyermeteg képzetek minden hasznosságát: egyrészt nem hátrány, ha a laikusok is valamennyire adekvát fogalmat kapnak a dolgok állásáról, másrészt az agy-hasonlat gyümölcsözően is hathat a további hipotézisek felállítására is. Hogyan állnak, érnek össze a „szomszédos” térsejtek? Vannak-e a térsejteknek az agysejtekéhez hasonló szinapszisai? (Lehet, hogy éppen ilyenek segítségével valósítható meg az utazás nagy távokra?)

Ebben a felfogásban világossá válik a Higgs-mechanizmus is: minden csak valaminek a mozgása valamiben, de nem mint egy csőposta, hanem inkább mint egy staféta-futás. Minden „inger” (impulzus, kvanta, elemi részecske) sejtről-sejtre halad (bizonyára egy egységes Plank-ütemre).

Végül egy talán fölös intés, de mondjuk ki: a világunk csakugyan emlékeztethet egy nagy agyra, de semmi jele annak, hogy ez – a mi emberi fogalmaink szerint – gondolkodó agy lenne.

Talán majd mi azzá tesszük.

Egymilliárd éves program?

Ki tudja?

* * *

Sorsformáló apró korrekciókra várva

2016 januárjában nem várt fordulat következett be a lassan már egy éve elindult amerikai elnökválasztási kampányban. Az demokrata oldalon az eddig végig aktívan és lelkesen szereplő, de menthetetlenül esélytelen csodabogár „szocialista” Bernie Sanders a CNN megrendelésére végzett közvélemény-kutatás szerint elképesztő – és teljességgel behozhatatlan – előnyre tett szert a Wall Street favoritjának mondott Hillary Clintonnal szemben. Állásuk jelenleg – az első „hivatalos” előválasztás helyszínén, New Hampshire-ben – 60:33 százalék.

Ez már szinte forradalom… Még nem az, amelyről Sanders ébren álmodik választási beszédeiben, de talán nem is kisebb.

Lehet-e ekkora fintora a történelemnek, hogy miután az Egyesült Államok megérte az (európai) szocializmus, az ős évszázados ellenség bukását, amiért végig keményen, senkit, még magát sem kímélve küzdött, most demokratikus választással elindul a szocializmus útján?

Már miért ne lehetne?

Ma ennek mégsem nagy az esélye, az egésszel kapcsolatos kételyek pedig kemény leckét adnak fel.

Mindenek előtt ne feledjük, hogy ez Amerika. És ez ezer furcsa dolgot is jelent. Kétségtelen, hogy nem alaptalan az állítás, mi szerint Clinton nyílt protezsáltja a Wall Streetnek. Bevallottan onnan kapja hatalmas választási költségvetésének döntő részét, fejbe kólintó összegekben. Ezzel együtt Wall Street nem fog kétségbe esni, bárki is nyerjen.

De nem csak Wall Street van ezzel így. Van még egypár hasonló súlyú tényező (mellezzük a neveket), amelyek hasonlóképpen a nyertesek nyugalmával várhatják a választási eredményeket.

Jelen (felfordult) állás szerint hárman lehetnek a befutók: Clinton, Trump, Sanders (talán ebben a sorrendben). Emberileg, ideológiailag, politikailag és kulturálisan a világ három, egymástól legtávolabbi pontja. De bármelyikből egy 45. amerikai elnök lesz…

Nos, ez a Wall Street és társai némiképpen cinikus, de roppant pragmatikus reménye. Hát nem boldogultak el jól egy fekete elnökkel is? Ki merte volna ezt elképzelni 50, vagy akár 10 éve? Szocialista? Populista? Clinton? Csak jöjjön, mi mindenből aranyat csinálunk (magunknak).

Nos, a nép nem egészen így gondolkodik, nem egészen így érez.

Színes, tarka a nép, tudjuk. Annak része azok is, akik könnyű préda a populisták számára, de része azok is, akik most Sanders 60%-a mögött vannak – mert hisznek abban, amit Sanders mond.

A világ számára nem lehet közömbös, milyen szinergia jön létre egy amerikai elnök és az üzeneteire rezonáló tömegek között.

Ebben a világ számára sorsformáló apró korrekciók tudnak megfoganni.

Vigyázó szemeitek 2016-ban Amerikára vessétek!

* * *