2019. június 20., csütörtök

A megváltó



A megváltó

A sovány fiatalember szelíden könyörgött.
– Bármilyen munkát elvállalok. Rendes, megbízható ember vagyok, csak a rómaiak miatt lettem földönfutó.
Az elöljáró gyanakvóan méregette a vándort.
„Becsületesnek tűnik. És igen jámbor… Hát adjunk neki egy esélyt!” – gondolta.
– Rendben van, fiatalember! Befogadnánk Megváltó-figyelőnek. Szent kötelességünk várni Őt, és méltón fogadni. Ott kell ülnöd abban a fehér kőtoronyban a falu szélén, napkeltétől napnyugtáig. A feladatod figyelni a Megváltó jöttét, és azonnal szólni nekem, ha meglátod!
– De miről lehet felismerni Őt?
Az elöljáró megdöbbent a kérdéstől, idegesen simogatta hosszú ősz szakállát.
– Anyádat lehet, hogy nem, a Megváltót meg fogod ismerni.
Ezzel a téma le volt zárva.
– No és persze, amíg ülsz ott, mindenre kell figyelni, és majd időről-időre beszámolni nekem… Fontos tudnom az embereinkről, ki merre jár, mit hoz-visz… Sosem lehet tudni… A közösség nyugalmáért és biztonságáért mind felelünk.
Az elöljáró még mindig simogatta szakállát.
– Munkádért pedig naponta kapsz egy levest. Aztán minden második télen új inget is. Az új ing persze, többnyire használt is lehet. Pénzben meg havonta egy ezüstöt.
A fiatalember furcsán mosolygott…
– Jó, jó, nem sok, tudom, de gondolj arra, hogy egy életre szóló munkát kapsz! – nevetett kedélyesen az elöljáró.
...


Sose búcsúzz


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése