2019. június 25., kedd

Nevem Sokasodó



Nevem Sokasodó
Egyszerű szoba. Négy fehér fal. Köves padló, magas kupolás plafon. A szoba közepén az asztal. Egyszerű, fából készült asztal.
A falnál egy széken ül Ádám.
Kinyílik egy ajtó. Ádám eddig nem vette észre, hogy azon a helyen ajtó van. Belép egy nő. Kezében tálca. A tálcán egy tányér. A tányéron egy zsemle.
A nő odamegy az asztalhoz, leteszi a tányért a tálcáról az asztalra, megfordul, és ugyanúgy kimért nyugalommal, csendes lépésekkel kimegy, gondosan behúzva maga mögött az ajtót.
Ádám kíváncsian nézi a szép gömbölyű, barnás-sárgás zsemlét. Az orra megérzi a finom hívogató illatot. Némi tanakodás után feláll, oda megy az asztalhoz, megfogja a zsemlét. Milyen barátságosan meleg! És hogy illatozik száz illattal! Ádám beleharap a ropogós süteménybe. Micsoda kéj: szájnak, kéznek, szemnek, orrnak, fülnek, az összes érzékszervnek. A lelkének is.
Egy pillanatig gondolkodik, végül úgy dönt, hogy a teljes élvezet érdekében visszamegy a helyére, és leülve lassan ünnepélyesen eszi meg ezt a csodát.
Egy idő után a szoba elsötétedik. Nem lehet látni semmit. Csak Ádám lassú egyenletes, egyre csendesebb lélegzése hallatszik.

* *

Egy idő után újra világos kezd lenni. Ádám nyújtózkodik a székén, kinyitja szemét.
Vele szemben egy széken ül egy magas nyúlánk ember.
Ádám el van foglalva emlékeivel.
A másik mosolyog.
Múlik az idő.
Nyílik az ajtó, belép a nő a tálcával. A tálcán tányér két zsemlével.
A másik kissé meglepetten fel akar állni, de látja, hogy Ádám ül, így ő is visszaül.
A nő leteszi a tányért az asztal közepére, visszateszi a tálcára a régi üres tányért, és komótosan kimegy.
Ádám feláll.
A másik is fürgén feláll.
Ádám megy az asztalhoz
A másik áll.
Ádám nézi a két zsemlét. A baloldali egy kicsit nagyobb, a héja ínycsiklandóan repedt itt-ott. Megfogja azt, visszamegy és beleharap nagyot a süteménybe. A kéjtől hunyorítani kell…
A másik bátortalanul indul az asztalhoz. Hosszasan nézi a zsemlét, közben odapillantgat Ádámra, ahogy az jóízűen majszolja a magáét. Kis idő után odanyúl, megfogja a zsemlét. Annak melege bátorságot ad. Szájához emeli, de először csak megszagolja óvatosan, azután még egyszer mélyet szippantva, a végén egy kicsit beleharap. Az ő arcára is kiül a kéj. Közben megint ránéz a székén terpeszkedő Ádámra, sarkon fordul, és indul a saját helyére. Hosszasan fészkelődik, azután jó előre nyújtva nyakát lendülettel beleharap zsemléjébe.
Egy idő után a szoba újra elsötétedik. Nem lehet látni semmit. Csak Ádám és a másik lassú egyenletes, egyre csendesebb lélegzése hallatszik.

* *

A megszokott időben újra kivilágosodik. Ádám nyújtózkodik a székén, kinyitja szemét.



Sose búcsúzz


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése