A
múltat tudd! De szádra hiába ne vegyed azt!
Pedig,
ugye, olyan könnyű a múltat okolni, lehetőleg mindenért, minden rosszért. A
múltat hánytorgatja a zsörtölődő házastárs, kárhoztatja az ország legújabb
vezetője (lásd „az elmúlt nyolc év”). Közben a múlt hallgat, nem mentegetőzik.
De a
múlt nem néma. És főleg nem a jelen, még kevésbé a jövő megrontója. A múlt a jó
és a rossz eddigi harca. Az igazi kérdés: hogyan tovább? Az igazi kérdés: mit tegyünk?
Csto gyelaty?
Egy biztos:
a jó és a rossz harca folytatódik, ez a jelen. Aiszóposz híres meséjében egy ember
azzal kérkedik, hogy ő bizony Rodoszban valamikor roppant nagyot ugrott, és
tanukra hivatkozik, akik ezt látták. Mire azt mondja valaki: „Barátom, ha úgy
van, nincs szükség tanukra. Itt van Rodosz, itt ugorj!”
A jelen
mindenki Rodosza. „Most csináld jól!”
A múlthoz
pedig tisztelettel és alázattal fordulj, a tanulás komoly őszinte szándékával! Helyesen
figyelmeztet George Washington is: „Nem kell visszanéznünk, hacsak azért nem,
hogy tanuljunk a múltbeli hibákból, és hasznunk legyen a drágán szerzett
tapasztalásból.”
Ismerjük
– de nem eléggé – a visszanézés tragédiáit: Lót feleségéé, Orpheusz és Euridikéé.
Végül
álljon itt Goethe egyik versszaka:
A
múltnál nincsen kényesebb dolog;
mint
tüzes vashoz, nyúlj félve hozzá:
másképp
tudomásodra hozná,
mily
forró a saját korod.
És most
lássuk a múltról szóló alfejezetet!
* *
*
