Hosszú
ideje a szabadrúgások fokozzák a fokozhatatlan feszültségeket a különféle
focibajnokságokon, döntik el a döntetlent, a másképp eldönthetetlen. Ugyan ki
lenne a feszültségfokozás ellen egy a feszültségből élő viadalnál (vagy
cirkuszban). És mégis sokan fanyalognak és berzenkednek ettől a megoldástól,
méltatlannak érzik a nemes vetélkedéshez, túlzott, így elvtelen
kompromisszumnak a véletlennel.
Pedig lenne jobb és egyszerűbb, de főleg méltányosabb, sportszerűbb
megoldás. Elég lenne szabadrúgásokkal eldönteni a döntetlen első félidőt,
éspedig az „aranygól” elvén, vagyis az első gólkülönbséget eredményező rúgásig.
Ebben az esetben a második félidő kényelmes bizonyítási lehetőséget biztosít a
hátrányba került csapatnak, vagyis még izgalmasabb, jobb játékra lehet
számítani.
Megkérdezheti valaki: rendben, ez jó megoldás a játék felpörgetésére, a
döntetlen végeredmény esélyének csökkentésére, de ez mégsem garantálja a meccs
végső eldöntését. Ehhez valóban még valami kell, és erre két lehetőség is
kínálkozik. Az egyik: ha a második félidő végén is döntetlen az eredmény, akkor
az első félidő végén nyert aranygólt el kell hagyni, így az a csapat kerülne
győztesnek, amely játék rúgott több gólt. A másik megoldás (amely egyébként
ugyanazt eredményezne) az lehetne, hogy az aranygólt fél pontnak számít.
*
* *
