A Kalasnyikov-elmélet
–
Meddig élek még? Még ennyit? Tavasszal lettem ötvenéves. Száz évet élni ma már
nem csoda… De mennyit kellene élnünk, hogy ne akarjunk még tovább itt maradni?
Túl nagy, netán mérgező vágy örök életre áhítozni?
–
De minek az örök élete tenne boldoggá? Magad számára kérnéd, ahogy vagy,
testtel-lélekkel? Vagy az is megnyugtatna, ha csupán az oly érző lelkednek
adatik meg?
–
Nekem, és persze, nem csak nekem a testem is „oly érző”. De, tudom, te nem
hiszel a lélek halhatatlanságában sem. Igaz? – kérdezte rezignáltan Jacques,
közben tekintete szinte könyörgött egy megnyugtató tagadó válaszért. Beleivott
vörös borába.
–
Én nem hiszek semmiben, de szívesen eljátszom minden gondolattal… – válaszolt
zavart mosollyal Jean.
Hosszasan
elmerengett. A magas házsorok között a már lilába forduló égnek csak egy
keskeny csíkja látszott. A lila 50 árnyalatával, néhány apró magányos
bárányfelhő fehérjével, szabályos időközönként elhúzó repülőgépével ez a távoli
égszelet is az esti város, az utcai nyűzsgés, a vidám, fényes tarkaság része
akart lenni, legalábbis úgy gondolta Jean, a festő, költő és filozófus. De
érezve Jacques súlyos tekintetét, megszeppent, és folytatta.
–
Vannak vallások, amelyek azt hirdetik, hogy a lélek öröktől örökké él, csak
vándorol egyik testből a másikba. Mások, mint például az Írás vallásai csak
annyit mondanak, hogy aki megszületett, az saját lelket kap, amely innentől
kezdve halhatatlan. De arról, hogy ezek a majd örökre megmaradó lelkek honnan
jönnek, hol, mikor, hogyan és miért keletkeznek, ezek a vallások valójában
hallgatnak. Közben persze, ezekről a kérdésekről ezerszámra vannak egyéni
vélekedések, spekulációk, egész elméletek, iskolák, próféciák, titkos tanok is
találhatók… De a lényeg változatlanul az, hogy az Írás vallásai szerint a
lelkek az emberrel együtt születnek, az ember szaporodásával együtt
szaporodnak. Hogyan? Jótékony homály fedi…
–
Hát az első esetről, miképpen látták el lélekkel az első, frissen elkészített
embert, van leírásunk. – vetette közbe fel Jacques tetetett komolysággal, szippantgatva
a szőlő és a napfény igazságát rejtegető bor finom illatát.
–
Remélem, most nem a szemtelen Jean Effel mesteremre gondolsz! – nevetett Jean.
– De vajon hol az igazság?…
A
kávézó terasza előtt japán turisták csoportja vonul el, meg-megállva és hangosan
vitatkozva.
–
Látod, én úgy gondolom, hogy a helyzet éppen fordítva áll, mint ahogy a Könyv
hívei hirdetik. Szerintem lelkünk öröktől létezik, öröktől jön, öröktől készül
földi életére, vagy arra, ami osztályrészül kijut neki, és ha teljesítette
feladatát, küldetése véget ér, elenyészik… Leteszi a fegyvert, vagy a lantot,
vagy amit akarsz…
Jacques
döbbent, tágra nyílt szemekkel nézte barátját. Jean megint hosszasan figyelte a
most már bársonyos feketébe boruló ég-csíkot. Súlyos szomorúsággal mondta:
–
Nem tudom, mi történhet a lélekkel utána… Lehet, miért ne lehetne, hogy van
folytatás… Legalább egyesek számára…
…
Sose
búcsúzz
