AI vs AI

AI vs AI? Magyarul: MI kontra MI. Még jobb… Mi ez? Valami kezdődő skizofrénia?

Valami kezdődő, de skizofréniánál sokkal veszélyesebb valami.

Desifrírozom a rövidítéseket.

AI (MI): mesterséges intelligencia.

AI (MI) a másik oldalon: mesterséges idiotizmus.

Mert már az is van.

Kellett ez nekünk?

Miért, a mesterséges intelligencia kellett? Tán kevés a természetes? Meg nehezen szaporítható?

Ajaj! Mi lesz most velünk?

Hát mi lesz, fokozódunk.

Mellesleg ez az egész egy túlmisztifikált cirkusz. És természetesen, üzletről – no meg hatalomról – szól minden. Mert értsük meg jól: az intelligencia az a képességünk, hogy csomót kössünk. És e mellett a mesterséges intelligencia az, hogy a nagymama pulóvert köt.

Minden, amire ostobán fontoskodóan mondjuk: A mesterséges intelligencia (Az atom!), nem más, mint kis programlépések hosszú, szörnyen hosszú sora. Többnyire több, mint a nagymama kötőlépései egy pulcsiért. Mondjuk, egy század nagymama munkája. De ezen nem száz melegszívű, unokáját imádó nagyi dolgozik, hanem egy tarka társaság, amelynek vezetője már látja a startup diadalutját.

Biztosan láttatok már olyan képeket, ahol szinte szkafanderben öltözütt emberek készítenek csípeket. Bizony, nem jó a csíp az út pora vagy a reklmpk ellenére nem szűnő fejkorpa. De milyen szkafanderekbe öltöztessük a munkatársakat, hogy a mesterséges intelligencia pulóverjeibe ne kerüljön a minenen át penetráns idiotizmusunkból.

Mert ki emberfia mentes tőle? Legalább néha. Könnyebb (bél)szelek nélkül leélni egy életet, mint kisebb-nagyobb idiotizmusok nélkül. És akkor…

Hát itt kezdődik a gigászi végjáték.

Gondolj bele, hamarosan akár így is festhet a dolog: fekszel a kórteremben, robotok által beadott injekciók fura hatása alatt. Jön közben egy robot, áttesz egy hordágyon és egy hosszú labirintuson át betol egy műtőbe, ahol két robot elkezd rajtad egy műtétet.

A terv szerint minden csodálatosan fog működni.

Ha problémát észlelsz, azt a felhasználók fórumán megbeszélheted.

Assig is, vigyázz egészségedre, ne idegeskedj!

* * *

A Paradicsom projekt

A Paradicsom projekt

Valami nagy, rendkívüli munka kezdődik, olyasvalami, ami soha nem volt, és ami gyökeresen megváltoztatja az ember életét a Földön – efelől semmi kétsége nem volt Bruno Macaloninak. A fiatal, ambiciózus köztársasági elnök éppen belefáradt a rengeteg harcba, az ezernyi megfeneklett ügy miatti magyarázkodásokba, amelyek jellemezték az olya hatalmas várokozással induló elnökségének első évét, és akkor jött a nagy ötlet…

Nem, ez nem egyszerűen ötlet, sokkal inkább gondolat volt, amely valamiféle méltósággal kezdett formálódni, mint ahogy a kolbász töltődik a húsdaráló szájához tapasztott bélbe. Három napig nem tudott aludni ettől a víziótól, de senkivel nem merte megosztani. A harmadik napon a legnagyobb titokban leutazott apjához.

Viszonyuk bonyolult volt, mindketten sok mindent utaltak a másikban, mégis tudtak nyíltan és komolyan, dühkitörések nélkül beszélgetni, vitatkozni.

– Mindig is ilyen hülye voltál, fiam, de ügyesen kihasználod. Hát csináld… Engem már úgy sem fog érinteni. – mondta apja, és felhajtotta kedvenc koktélját kecsketejből és szőlőpálinkából.

…

  

Sose búcsúzz

https://www.valtozovilag.hu/sose.htm

Nevem Sokasodó

Nevem Sokasodó

Egyszerű szoba. Négy fehér fal. Köves padló, magas kupolás plafon. A szoba közepén az asztal. Egyszerű, fából készült asztal.

A falnál egy széken ül Ádám.

Kinyílik egy ajtó. Ádám eddig nem vette észre, hogy azon a helyen ajtó van. Belép egy nő. Kezében tálca. A tálcán egy tányér. A tányéron egy zsemle.

A nő odamegy az asztalhoz, leteszi a tányért a tálcáról az asztalra, megfordul, és ugyanúgy kimért nyugalommal, csendes lépésekkel kimegy, gondosan behúzva maga mögött az ajtót.

Ádám kíváncsian nézi a szép gömbölyű, barnás-sárgás zsemlét. Az orra megérzi a finom hívogató illatot. Némi tanakodás után feláll, oda megy az asztalhoz, megfogja a zsemlét. Milyen barátságosan meleg! És hogy illatozik száz illattal! Ádám beleharap a ropogós süteménybe. Micsoda kéj: szájnak, kéznek, szemnek, orrnak, fülnek, az összes érzékszervnek. A lelkének is.

Egy pillanatig gondolkodik, végül úgy dönt, hogy a teljes élvezet érdekében visszamegy a helyére, és leülve lassan ünnepélyesen eszi meg ezt a csodát.

Egy idő után a szoba elsötétedik. Nem lehet látni semmit. Csak Ádám lassú egyenletes, egyre csendesebb lélegzése hallatszik.

* *

Egy idő után újra világos kezd lenni. Ádám nyújtózkodik a székén, kinyitja szemét.

Vele szemben egy széken ül egy magas nyúlánk ember.

Ádám el van foglalva emlékeivel.

A másik mosolyog.

Múlik az idő.

Nyílik az ajtó, belép a nő a tálcával. A tálcán tányér két zsemlével.

A másik kissé meglepetten fel akar állni, de látja, hogy Ádám ül, így ő is visszaül.

A nő leteszi a tányért az asztal közepére, visszateszi a tálcára a régi üres tányért, és komótosan kimegy.

Ádám feláll.

A másik is fürgén feláll.

Ádám megy az asztalhoz

A másik áll.

Ádám nézi a két zsemlét. A baloldali egy kicsit nagyobb, a héja ínycsiklandóan repedt itt-ott. Megfogja azt, visszamegy és beleharap nagyot a süteménybe. A kéjtől hunyorítani kell…

A másik bátortalanul indul az asztalhoz. Hosszasan nézi a zsemlét, közben odapillantgat Ádámra, ahogy az jóízűen majszolja a magáét. Kis idő után odanyúl, megfogja a zsemlét. Annak melege bátorságot ad. Szájához emeli, de először csak megszagolja óvatosan, azután még egyszer mélyet szippantva, a végén egy kicsit beleharap. Az ő arcára is kiül a kéj. Közben megint ránéz a székén terpeszkedő Ádámra, sarkon fordul, és indul a saját helyére. Hosszasan fészkelődik, azután jó előre nyújtva nyakát lendülettel beleharap zsemléjébe.

Egy idő után a szoba újra elsötétedik. Nem lehet látni semmit. Csak Ádám és a másik lassú egyenletes, egyre csendesebb lélegzése hallatszik.

* *

A megszokott időben újra kivilágosodik. Ádám nyújtózkodik a székén, kinyitja szemét.

…

Sose búcsúzz

https://www.valtozovilag.hu/sose.htm

A tíz nagy árny

A tíz nagy árny

A tíz súlyos árny szótlanul vánszorgott. Félkörben megálltak a sziklás domb előtt. Újhold éjszakája volt. Ezer csillag ragyogott, de a magas fák ezt a halovány fényt is szűrték. Senki nem látta, de mindenki érezte, hogy a domb oldalán, egy magas trónuson ül valaki.

– Ma láttam egy gyermeket. Sírt, és sírva kérdezte anyától: „Ki ölte meg?” Az anya zavarban volt, nem is volt igazán tisztában, de talán kíváncsi sem az igazságra, csupán meg akarta nyugtatni gyermekét: „A rossz emberek…” – mondta. De a gyerek csak gyerek, nem nyugszik meg egy választól. „És kik a rossz emberek?” Az anya már nyugtalan, kissé ideges is lett: „Nem tudom. Régen volt… Talán igaz sem volt…” A jelenet feldúlt, és visszatérve palotámba, feltettem ugyanezt a kérdést három főtanácsadómnak. Megdöbbentett, hogy a három bölcs három különböző nevet mondott. Elrendeltem tudósaimtól egy alapos tanulmányt, de most már öt nevet kaptam. Ezért elhatároztam, hogy személyesen járok a történet végére, ideidézve titeket, az érintetteket. – így szólt az, aki ült a trónuson.

– De ki vagy te, hogy rendelkezel velünk? – kérdezte az egyik árnyék.

– Én vagyok a Fény, és ma éjjel fényt derítek az igazságra. – válaszolt barátságosan, bár valamilyen különös nyomatékkal a trónuson ülő.

„A fény? Ehhez képes eléggé sötét van…” – súgta az egyik árny szomszédjának.

…

  

Sose búcsúzz

https://www.valtozovilag.hu/sose.htm

A második

A második

„Éltem, meghaltam, és íme, újra élek!” – tudatosult lassan Jesuában. Könnyű volt a lelke, bár egy kicsit bántotta is ez a megkönnyebbülés.

„Hát kételkedtél-e a halhatatlanságodban?” – kérdezte keserűen magától…

„Igen, be kell vallanom, néha elfogott a kétely, a kishitűség… Legnehezebb pedig az átkozott kereszten volt… Ó, de szégyellem szavaimat… Remélem abban a viharban senki nem hallotta…”

Jó ideig furcsa és szokatlan volt az új lét. „Ezt élő halandó soha nem lesz képes elképzelni, amíg meg nem ismeri személyesen… Ha megismeri…”

Jesua érezte, hogy még semmit nem ért a számára feltárult világból, de azt is érezte, hogy ez nem nyugtalanítja. Nem annyira nyugalom volt ez az új érzés, és nem a kíváncsiság hiánya, hanem valamilyen bizsergető, szinte parancsoló türelem…

„Mindenre fény derül majd…” visszhangzott az elméjében… Mindenfelé hasonló suhanó vagy mozdulatlan emberi lényeket látott… Senki nem beszélt, legtöbbször nem is figyeltek rá… És mégis, úgy érezte, ha akarja, képes meghallani gondolataikat, képes lenne beszélgetni velük… „Majd” – mindig ez győzött benne…

…

Sose búcsúzz

https://www.valtozovilag.hu/sose.htm

A megváltó

A megváltó

A sovány fiatalember szelíden könyörgött.

– Bármilyen munkát elvállalok. Rendes, megbízható ember vagyok, csak a rómaiak miatt lettem földönfutó.

Az elöljáró gyanakvóan méregette a vándort.

„Becsületesnek tűnik. És igen jámbor… Hát adjunk neki egy esélyt!” – gondolta.

– Rendben van, fiatalember! Befogadnánk Megváltó-figyelőnek. Szent kötelességünk várni Őt, és méltón fogadni. Ott kell ülnöd abban a fehér kőtoronyban a falu szélén, napkeltétől napnyugtáig. A feladatod figyelni a Megváltó jöttét, és azonnal szólni nekem, ha meglátod!

– De miről lehet felismerni Őt?

Az elöljáró megdöbbent a kérdéstől, idegesen simogatta hosszú ősz szakállát.

– Anyádat lehet, hogy nem, a Megváltót meg fogod ismerni.

Ezzel a téma le volt zárva.

– No és persze, amíg ülsz ott, mindenre kell figyelni, és majd időről-időre beszámolni nekem… Fontos tudnom az embereinkről, ki merre jár, mit hoz-visz… Sosem lehet tudni… A közösség nyugalmáért és biztonságáért mind felelünk.

Az elöljáró még mindig simogatta szakállát.

– Munkádért pedig naponta kapsz egy levest. Aztán minden második télen új inget is. Az új ing persze, többnyire használt is lehet. Pénzben meg havonta egy ezüstöt.

A fiatalember furcsán mosolygott…

– Jó, jó, nem sok, tudom, de gondolj arra, hogy egy életre szóló munkát kapsz! – nevetett kedélyesen az elöljáró.

...

…

Sose búcsúzz

https://www.valtozovilag.hu/sose.htm

A három alak titka

A három alak titka

– Szentatyám, azt hiszem, megértettem a három bölcs titkát!

– Ó, Philippo mester, biztos vagyok, hogy ha te ezt hiszed, akkor ez így is van. – mondta lágyan XII. Benedek pápa. – És melyik ez a három bölcs?

– Hát az, aki ajándékokat vitt Urunk születésére!

– Ó, igen, a három keleti királyok… És mi a három királyok titka, kedves Philippo?

– Ez egy hosszú történet, Szentatyám…

– Nem baj, aranyos Philippo, időnk van, Foglalj helyet!

– Köszönöm, Szentatyám, engedelmeddel inkább állva maradnék, mert a titok is felizgat, de öregek már csontjaim, jobb nekik, ha állok. A történet pedig nem elmesélni hosszú, hanem egyszerűen régen kezdődött, másnap, amikor ide kerültem szent könyvtáradba. Találtam ugyanis egy papírdarabot. Nem tudtam, mire vélni, szinte semmit nem értettem belőle, de égi jelnek tartottam, hogy szolgálatba állásom másnapján ráakadtam. Félretettem magamnak, közben az új feladatom annyi munkát és annyi magasztos élményt adott, hogy idővel meg is feledkeztem a rejtélyes találmányomról. Néhány év múlva, rendezve Szent Ágoston hagyatékát, találtam egy másik papírdarabot. Nyomban gyanút fogtam, hogy ez ugyanannak a félretett iratnak egy újabb része. Megkerestem az elsőt. Nem is volt könnyű megtalálni a közben igen megduzzadt archívumomban. Bizony, nem maradt semmi kétség: ez ugyanaz az irat. Most sem sokat értettem az egészből, de már neveket is lehetett látni: Hermész nevét véltem kiolvasni…

…

Sose búcsúzz