Szép
dolog filozofikusan felvázolni a jó társadalmat, gondoltam én (A civilizáció
megírása után), de még szebb lenne, folytattam a gondolatot, megírni ennek a jó
társadalomnak a szabályait, legesleginkább annak alkotmányát.
Gondolatot tett követett, emezt egy szégyellnivaló csalódás. Mert a
gyakorlati ész, jó, saját gyakorlati eszem nem akarta bevenni a sarjadó
paragrafusokat… Mi lesz ebből? Jó társadalom? Jogi gumicsontokból? Mert lehet-e
egy száraz mondat tégla egy eszményi eszméhez?
Civilizált államok érvényben lévő alkotmányainak tucatjait tanulmányoztam…
Ez megszelídítette előbbi csalódásomat. Förtelmes élmény volt alkotmányokat
olvasni, de mégis segített egy fontos felismeréshez: az alkotmány nem az a jog-
és társadalmi rend számára, ami az axióma-rendszer egy matematikai elmélet
számára. Inkább olyan mint egy vers, amelyet a meghívott színész elmond egy
konferencia kezdetén. Költészet.
Rendben, suta a példa. Talán jobb lenne azt mondani: olyan, mint az
alaphang megadása egy kóruselőadás kezdetén. Igen, a legtöbb példa suta. Segít
megérteni, ha meg akarod érteni… Ez az, az alkotmány is olyan, mint egy példa a
megértés folyamatában…
De akkor is költészet, de nem az irodalom világából való, hanem az érteleméből.
Így viszont, éreztem én, vállalható a jó alkotmány megalkotásának feladata…
És – remélem – teljesíthető… Mármint számomra…
Bár lenne egy csapat…
*
* *
