Közel
hatezer éve építette fel az ember az első piramist Mezopotámiában, és azóta
minden földrészen minden korban piramisok százai épülnek, hirdetve az ember
tudását és hatalmát. De ezek a csodálni való haszontalanságok egyben jelképei az
új társadalmi testnek: a széles és az egész terhét viselő alapok, és az égbe
törő csúcs. A törzs életében is megjelenő tagoltság a civilizált társadalmakban
kikezdhetetlen szociális struktúrává terebélyesedett.
Az
élet továbbvitele, mint egy hatalmas folyó sodrása kényszerűen meghatározza az
emberek mindennapjait, hagyományok, idővel törvények révén kialakítja és
fenntartja az emberek szociális, gazdasági, kulturális és egyéb kapcsolatait, a
társadalom „bázisát és felépítményét”, egy láthatatlan, de eleven szervezetet („Leviatán”).
Ugyanakkor a történések következtében minden egyes emberben folyamatosan
keletkeznek vágyak, célok, vonzások és taszítások, amelyek hatalmas építő és
pusztító erőt képviselnek. Ezek évezredek óta fűtik az osztályokra bomló társadalom
belső harcait.
Ezzel
párhuzamosan még gyorsabb ütemben gyarapodik az emberek kompetenciája és
ambíciója. Épülnek paloták és templomok, várfalak és utak, az ember hajóra
száll, és meghódítja a tengereket. Tökéletesedik a beszéd és az írás, írnokok
hadai jegyzik az adók beszedését, a hatalmas közmunkákat. A tudás tudományt
teremt. A vallás mélyen behatol mindenki elméjébe és hétköznapjaiba. A hatalom
egyre inkább isteni külsőt és gyakorlati mindenhatóságot nyer.
* *
*
