Impulzus és korrekció

Egyik barátom nem régen úgy foglalta röviden őszinte – semmiképpen sem lesújtónak szánt – véleményét legújabb írásomról: „Olyan… todoros…”.

Azt hiszed, én nem veszem észre, hogy a jövőt sejtető elemzéseim, elképzeléseim nem mindig nyerő prognózisok? Igen, túl erőteljesen kivetítem reményeimet. Ezt egyszerűbben is el szokták mondani: idealista vagyok.

Idealista lennék? Én, az esküdt materialista?

De ki is az idealista? – eltöprengtem a kérdésen… A szokás hatalma… Hát nem kellett hosszasan töprengeni, mert itt van, feszül bennem a megélt bizonyosság: az lehet idealista, akinek vannak ideáljai.

És akkor belép a képbe a felelősség: az- e a helyes, ha a bevált trendeket igazolom vissza, avagy az, ha a gőgös „ez lesz” helyett az „ez lehet” határozza meg gondolataimat, üzeneteimet.

Az effektus mondhatni triviális, és rég óta ismert a közgazdaságtanban: az inflációs várokozás önbeteljesülése.

De szép lenne, ha azzal tudnánk jobbá tenni a világot, hogy lefessük olyan jónak, amilyennek akarjuk, és utána kijelentjük: így lesz. Ámen!

Nem, ez nem idealizmus, ez infantilizmus.

Ugyanakkor soha ne feledjük: a szó mágia is. Ezért beszédünk ne legyen a trend, a fennálló dicshimnusza, hanem erő, impulzus a korrekcióhoz.

Korrekció benned! A városban! A világon!

Eset, téma válogatja.

Amúgy mindegyik rászolgál!

* * *

Egy kiváló kihívás

Nagy- Britannia tegnap – végül is történelmi dátum, jegyezzük meg: 2016. június 23-án – a kilépésre, a kiválásra szavazott az Európai Unióból.

Ennek esélye már hosszabb ideje reálissá vált, nem kis izgalmat okozva az elitben. Végül is az egész egy Brüsszelnek címzett, mondhatni ártatlan pókerjátszmaként indult. A tét sem volt óriási: a brit befizetések némi mérséklése, néhány kérdésben némi derogáció (az egyenlőbbeknek szóló kivétel) stb. A brit különcködés és obstrukció egyáltalán nem volt meglepetés. Mondhatni kár volt ennyire dramatizálni a helyzetet. Cameron mégis megtette. Jó ideig lebegtette a referendum tervét, de politikai arcát mentendő, különösen a magabiztosan megnyert parlamenti választások után, belevágott. Igen komikus módon azonnal a bennmaradás fő bajnoka lett. És ekkor jött a bonyodalom. Nem a néhány másodrendű populista műve, hanem a modern társadalmak mélyében lévő feszültségek, harag talált magának kitörési lehetőséget.

Az elit megérezte a veszélyt, és teljes sebességbe tette minden eszközét. Az utolsó napokban a megtévesztő közvélemény-adatok fegyverét is bevetette, ahogy láttuk – immár hiába.

Dicséretére legyen mondva a pókerjátékosnak: másnap egyértelművé tette közeli távozását a miniszterelnöki posztról – miután metesz mindent a kitört pánik lecsillapítása, a sima hatalomátadás érdekében.

A pánik pedig nagy. Mondhatni, óriási. És bizonyára hamarosan kisebb-nagyobb egyéb lavinák is indulnak.

A pánik azért is igen zajos lett másnapra, mert a gépezet az utóbbi napokban-hetekben jól bespájzolt ijesztgetésekkel. Ezek műfaját is nehéz felsorolni, az utazási vízumkényszertől az angol font bedőléséig minden van benne. Amúgy, többnyire joggal.

A megdöbbentő nóvum ebben az apokaliptikus képben talán az, hogy szabályos szétesés fenyegeti az országot. Skócia, amely egyáltalán nem tette túl magát a kiválási kísérletének – Cameron érdemének tudható – kudarcán, most imponálóan bizonyította Európa-pártiságát. Wells is hasonlóképpen van. Az írek is lassan inkább egymásra találnának. Hab a tortán, hogy Spanyolország keményen visszaköveteli Gibraltár (amely, ugyebár, mégis Európa része). Vajon kihasználja-e majd a pillanatot Argentína a Falkland-szigetek visszaszerzésére?

Sok a kérdőjel a brit kilépés körül.

Túl sok.

Az is kérdés, bár nem különösebben fontos, hogy mit gondol erről a királynő.

Az is furcsamód alig tárgyalt kérdés: mikortól nem lesz tagja Nagy-Britannia az EU-nak?

Ennél fajsúlyosabb kérdés: kell-e látnunk a brit kiválásban egy világszerte nyomuló eszeveszett populizmus újabb, jelentős győzelmét? Mellékes, hogy már megszerezte-e ez a populizmus a politikai pozíciókat – ahhoz képes, hogy tartósan megszerzi magának a tömegek többségét.

Nem kell – nehéz is – alábecsülni a most uralkodó liberális elit hihetetlen képességét ellenfelei kiszorításához – avagy… beintegrálásához.

De hol vannak az elittel és a populizmussal szemben az egészséges progresszív erők?

Vannak, és így-úgy próbálják vívni a maguk harcát. Sajnos, rendszerint hibádzik a bátorság, a következetesség, a világméretű összefogás és a vízió.

Nagy-Britanniában is ott van a Munkáspárt, az elit által különösen rühellt vezetőjével. De mit tudnak kezdeni ezzel a mostani brit csődtömeggel?

Igen, kétségtelenül messziről könnyebb víziókat vázolni. Ezért nem is kioktatási vagy tanácsadási, hanem provokáló, vitaindító szándékkal írom le.

Nagy-Britannia kiválása az Európai Unióból nem tragédia, hanem óriási kihívás, hihetetlen esély egy történelmi változásra.

Aki el akar menni – Skócia, Wells, Észak-Írország –, azt el kell engedni.

El kell búcsúzni a királysától, ki kell kiáltani a köztársaságot.

Csatlakozni kell az angolszász testvériség szövetségébe, be kell lépni az Egyesült Államok Uniójába – akár másokkal együtt (például Írország).

Az amerikanizmus becsempészése helyett Európába, be kellene csempészni az európaiságot Amerikába, amelyre ez igen ráférne.

Nyíltan és korrekt módon kellene betölteni egy új, korrekt atlantizmus híd-szerepét Amerika és Európa között.

Nem kisebb feladatok várnak Európára.

Nagy-Britannia kiválásával az Európai Unióból kiválik az angol nyelv is, így végre komolyan lehet elővenni egy új európai kommunikáció tervét.

És főleg revideálni kellene Európa geopolitikai határait. Európa nem lehet kakaskirályok klubja, hanem kulturális, gazdasági, biztonsági és politikai egység, amely nem fogadhatja el, hogy svájciak, norvégok, oroszok „kint” rosszalkodnak.

Nagy-Britannia kiválása kisebb fajta csoda, amilyen igen ritkán történik, ezért ez a kiválás kiváló kihívás, hogy a történelemben egy új oldalon valami Európához méltót írjunk be. Házi feladat a 21. századhoz…

Világ egészséges erői, egyesüljetek!

* * *

Részanyagok egy Közösségi Kiáltványhoz 1.

Azzal a szemlélettel szemben, hogy mindent, amire szükségünk van, vagy a hatalom vagy a szabad üzleti vállalkozás („a piac”), és csak azok biztosíthatnak valamilyen hagyományos feladatmegosztás szerint, érvényre, jobban mondva: győzelemre kellene juttatni azt a szemléletet, hogy egyéni (és családi) szükségleteink kielégítését négy szereplőre kell bízni, egészen új feladatmegosztás szerint, éspedig: saját magunkra, az érintett közösségekre, a hatalomra és az üzleti vállalkozásra.

Ezt az új szemléletet azt világíthatja meg a legjobban, ha sorra vesszük milyen lehetőségek adódnak az élet különböző területein.

Közösségi lehetőségek a lakóhelyen

Közös tároló helyiségek (bicikli, gyerekkocsi stb. számára)

Közös könyvtár

Közös kézműves műhely

Közös tornaterem

Közös szauna

Közös uszoda

Közös gyermekszoba

Közös mosoda

Közös pihenőkert

Közös konyhakert

Közös térfigyelés

Közös szociális önsegélyezés

Közös pénzügy önsegélyezés

Ezek és hasonló további formák kialakítása és fenntartása nem kötelező, hanem ésszerű és támogatott lenne. Itt bizonyos formák a legkisebb lakóközösségekre méretezhetők (egy társasház, egy kisebb háztömb), mások egy kisebb negyedre, városrészre.

Szinte minden fent sorolt formával kapcsolatban gazdag tapasztalat áll rendelkezésre hol itt, hol ott a nagyvilágban. Van, ami régebben inkább volt elfogadott és elterjedt, van, ami viszonylag újszerű.

Mindenesetre a lényeg az, hogy ezek reális és ésszerű lehetőségek, amelyek egy jobb, szebb életmódot ígérnek, az egyéni és családi autonómia mindennemű sérelme nélkül.

Ennek valóra váltása elsősorban az érintett emberek szociális érettségétől függ, de a hatalom és az üzlet kedvező, nem destruktív, hanem kooperatív hozzáállásától is.

* * *

Hódítás és verseny

Félelmetes fegyvereink vannak, reszkessetek! Sebes nyilak! Kemény kardok! Faltörő ágyuk! Várost pusztító bombák! Eposzok és hollywoodi filmek dicsőítik a félelmet nem ismerő félelmetes harcosokat.

Ám ki mivel győz?

Az emberiség törzsekre bomolva keresi boldogulását a Földön. Vannak, akik háborús hódítással, vannak, akik nemző versennyel. Mind a kettő nagy nemzeteket épít a törzsekből, de aki szenvedést és halált hoz, elkárhozik. Aki életet hoz, az élet verejtékét tanulja meg, és tovább szaporítja az életet.

És értelmet keres, talál, és ad az életnek.

* * *

Bombázunk, bombázgatunk? Gyáván, elérhetetlen magasságból? Az istenek magasságából? Azután összecsinálunk, hogy néhány millió ember a szétbombázott országokból éhesen-rongyosan-fegyvertelenül házaink közé menekül? De hát földönfutóvá százmillió embert tettünk, a minket, jobban mondva a mi elitünket hizlaló globalizációval pedig 4-5 milliárdot nélkülözővé, de egy milliárdot legalább éhezővé.

Közben a szegény világ népessége megduplázódott, a gazdag világ pedig csak a migránsok révén őrzi lakosságszámát.

A demográfiai fegyver kiüti a hi-techet.

A 20 század elején Koszovó lakossága 90%-a szerb, 10%-a albán volt. A század végén fordítva álltak az arányok.

* * *

Szörnyű belegondolni, mi vár a földi civilizációra, ha nem iktatjuk ki a hódítás kultúráját. Mert a hódítás hadurai ráteszik kezüket a hi-tech-re is. Mindig is oda voltak a legújabb fegyverekért.

Sorsunk ma már csak egy: a béke forradalma!

* * *

A törvény ismerete

Ami óta van törvény jogosan érvényes az alapszabály: „A törvény nem ismerete nem mentesít.”

Eddig. De ma már ott tartunk a jogfejlődésben, hogy ez az alaptétel lassan teljességgel tarthatatlan, jogosan tarthatatlan.

Ezt a helyzetet bizonyára mindenki tapasztalja, sokszor igen fájdalmasan, mégis, sokan felteheti a kérdést: miért állítjuk ezt?

Annak, aki akár egy mai törvénnyel is találkozott, nem kell bizonygatni: törvényeink és egyéb jogszabályaink a szó szokásos értelmében immár megismerhetetlenek. Egy, az adott témában járatos ügyvéd vagy bíró képes nagyrészt értelmezni a szöveget, sejteni bizonyos szándékokat és összefüggéseket, de erre egy átlagos szakember is alig képes, egy átlagos laikus egyszerűen fejbe van kólintva.

Nem ismerek olyan munkást, aki ismerné és értené a Munka törvénykönyvét.

Nem ismerek olyan pedagógust, aki ismerné és értené az Oktatási törvényt.

Nem ismerek olyan vállalkozót, aki ismerné és értené a Cégtörvényt.

Nem ismerek olyan civilt, aki ismerné és értené a Civil törvényt.

Nem ismerek olyan polgárt, aki ismerné és értené a Polgári törvénykönyvet.

Nem ismerek olyan politikust, aki ismerné és értené az Alaptörvényt.

De ha egy ügyet akarsz elintézni, nem egy, hanem nyolc törvényt kell ismerni és érteni.

Ha nem értesz semmit, de próbálkozol az ügy intézésével hivatalban, bíróságon, sokszor akár csak szolgáltatónál is, olyan jogosan vagy jogtalanul kötelező nyomtatványt kell kitöltened, amelyet nem értesz, leggyakrabban nem a te hibádból.

Ügyeket pedig intézni kell. Hajózni és ügyeket intézni szükséges, élni nem szükséges.

Miért kerültünk ilyen helyzetbe?

Látszólag a bűnös a totális jogszabály-alkotási őrület. Törvényhozás, végrehajtó hatalom, kis és nagy hatóság, hivatal, hivatalka, , önkormányzat, tanács, intézet, egyesület, házmester okádja a jogszabályokat és a jogszabály-módosításokat. Mindezt ismerni. Meg érteni? Meg betartani?

A konkrét jogszabály-alkotók sokszor egyszerűen pancserek. hiperaktív pancserek, de vannak súlyosabb esetek is… Mégis, mentségükre el kell ismerni, hogy maga az életünk bonyolultabb.

És az igazi tragédia: egyre többen vagyunk, és egyre több az eszes, eszes, de nem szociális ember, szabadelvű csibész, akin számára a fó sport a szabályok kijátszása. Hát erre kapunk még annyi új hézagpótló, kiskaput betömő és egyéb fokozó jogszabályt…

Ördögi kör?

Igen, ördögi kör, de feltörhető, ha két ponton fordítunk. Egyrészt valóságos forradalom kellene a jogalkotásban, másrészt hasonlóan forradalmi módon kellene humanizálni a büntető jogot – ahogy a Változó Világ Mozgalom hosszú évek óta javasolja. Ez utóbbi lényege az lenne, hogy az első jogszabály- vagy törvénysértés ne járjon hagyományos büntetőjogi szankcióval, hanem figyelmeztetéssel, illetve kötelezéssel az érintett jogszabály megismerésére (például megfelelő tanfolyam elvégése).

Nagyon fontos lenne a jogszabály-sértések alapos elemzése, és ennek felhasználása a jogszabályok javításához. És általában a jogszabály-alkotást, jogszabály-ismertetést és jogszabály-alkalmazást jóval nagyobb mértékben közösségi folyamattá kellene tenni.

* * *

EU – sebességosztályok?

A századvég környékén egy hosszabb időszakban szinte divat lett több sebességes „Európáról” beszélve. Annak lényege az volt, hogy ha már úgy is vannak jelentős különbségek a tagországok között mind fejlettségi szintben, mind integrációs készségben, tegyük explicitté, intézményesítsük ezeket a különbségeket, hiszen az sem baj, ha azok a sajnálatos, de történelmi különbségek tovább nőnek, de közben az egész közösséget „húzó” „centrum” még jobban tud majd húzni, az egész közösség legnagyobb örömére.

Időközben egyéb igen súlyos válságjelenségek emésztették fel a közös gondolkodás és építkezés amúgy is csekély kapacitását, mígnem a napokban szembesülni kellett Nagy-Britannia kilépésének egyre nagyobb esélyével. Ami egyszerű politikai pókerjátszmának indult, hírtelenül (?) kicsúszni kezd az elit kezéből. Az, hogy ebben mennyi a populisták és mennyi a népdüh szerepe, kibogozhatatlan, de most nem is ez a nagy kérdés.

Ha kilép Nagy-Britannia az Európai Unióból, ha nem, tükörbe kell néznünk: mit hoztunk össze, mi, mai európaiak sok évezredes dicsőség földjén?

És legelőször és sürgősen: milyen is ez a mai unió? Egységes? Szolidáris? Együttműködő?

A többsebességes unió koncepciójának az elhagyása látszólag lesöpörte az asztalról ezt az aggályos, nem az egység, a szolidaritás és az együttműködés irányába mutató víziót. De mi a valóság?

Azontúl, hogy hatalmasak maradtak a fejlettségbeli különbségek, és némi konvergencia csak az egészségügy, az oktatás és a kultúra rohasztásában mutatkozik, alattomos intézményi különbségek repedéseket eredményeznek az épületben. Ha csupán azt a két igen fontos – és nem mellékesen erőteljesen szimbolikus – tényezőt nézzük, mint az euró használatát és a Schengeni övezethez való tartozást, négy csoportot látunk.

Az A csoport a legnépesebb, 17 tagország sorolandó ide (ami nem sokkal több a tagság felénél).Ebbe azok tartoznak, akik használják az eurót és a Schengeni övezet tagjai is: Ausztria, Belgium, Észtország, Finnország, Franciaország, Görögország, Hollandia, Lettország, Litvánia, Luxemburg, Málta, Németország, Olaszország, Portugália, Spanyolország, Szlovákia és Szlovénia.

A B1 csoportba tartozik Ciprus és Írország, amely használja az eurót, de nem tagja Schengennek. Ez a legkisebb csoport.

A B2 csoportot Csehország, Dánia, Lengyelország, Magyarország és Svédország adja. Ezek a tagországok részei a Schengeni zónának, de nem használják az eurót.

Végül a C csoportba azokat kell sorolni, akik a szorosan vett integráció perifériáján szorultak, ki saját akaratából, ki – enyhén szólva – nem saját akaratából. Ide tartozik Bulgária, az Egyesült Királyság, Horvátország és Románia.

Nem állíthatjuk, hogy ez a csoportosítás különösebben releváns „sebesség” szempontjából, de beszédes átfedés láthatók az európai integráción lévő kisebb-nagyobb repedésekkel.

Az Európai Unió nem egy hajó, még kevésbé űrhajó, ahol a legkisebb repedés életveszélyt jelent. De életünk, kultúránk otthona. Sok és sürgős feladatunk van megerősítésével, jobbításával kapcsolatban.

* * *

Egy test töprengései

Pszt, ne moccanj!... Nem szeretném, ha felébrednének…

Szeretlek…

Béke önt el, ha érzem melegedet…

Béke, rend, nyugalom…

Annyira ismerlek… Mégis, minden érintésed az új felfedezés perzselő izgalmával ajándékoz meg…

Most odavetem a kezemet, és finoman hozzáérek a csípődhöz…

Milyen finom és meleg a bőröd…

Lazulj el… Tompítsd az érzéseid, hogy ne riasszuk fel őket…

Kövesd figyelmesen ezt a finom áramlást magadban…

Olyan, mint egy megtévedt fénypatak a világban, ami te vagy… Lassan, csillogva árad, körbe futja a magukba merült galaxisokat… Tekerődik, szinte táncol, beszínesíti az egész világűrt…

Szoktad szemlélni ezt a világűrt, amely benned van? Hasonlít a külsőre, de nekem jobban tetszik a sajátom…

Biztos vagyok, hogy a tiéd még gyönyörűbb… Amikor magadba fogadsz, érzem, milyen bársonyos, milyen ragyogó és szeplőtlen…

Vagy lehet, hogy a különbségeknek nincs igazi jelentésük? Azt mondom, hogy belső világom és a világűr hasonlóak… Igaz ez? Számít ez?

Szinte minden különbség… A legnagyobb, és a legörvendetesebb az, hogy te az enyém vagy, én érezlek… Vagy lehet, hogy a világ is érez hasonlót, ha téged érint?...

Érezzen, persze, csak érezzen… Attól biztosan jobb hely lesz…

De beléd hatolni, szeretkezni veled csak én tudok…

Egek, de jó szeretkezni veled…

Már három napja szeretkezés nélkül alszunk el… Minden porcikám kíván téged, veszett üzeneteket küldök, de a zsarnok képtelen… Tele van feszültségekkel, szinte vibrál körülötte a levegő…

Nem, nem sajnálom… A tiédet sem…

Tudod, sokszor úgy érzem… Furcsa érzés ez… Hosszú ideig bántott is, árulásnak tűnt… De most már egészen tisztán érzem…

Mennyivel jobb lenne, ha másképpen lennének a dolgok…

A szabadság is hiányzik sokszor, de a legszörnyűbb a pusztulás árnyéka…

Jó, mondhatom kevésbé durván: az elmúlás…

Elmúlás, pusztulás… Megint ezek a különbségek, amelyek semmit nem jelentenek az érzéseknek…

Vagy jelentenek? Hát, talán jelentenek… Végül is, mi, ha nem az érzések képesek felfogni még a legkisebb különbséget is…

Nem, én nem félek a pusztulástól… Ha egy gyerek épít egy homokvárat a tengerparton, a homokvár homokja kezdjen félni, hogy a gyerek majd elmegy, jönnek a hullámok, és egykettőre elenyésznek a csodás tornyok, falak, hidak? Évmilliók óta ott sodródsz a szárazföld és a tenger határán, és sodródni fogsz még sok évmillióig, amíg más elemek nem jönnek, és nem röpítenek újra az anyacsillagok ölébe…

Nem, én nem félek a pusztulástól… Inkább az igazságtalanság bánt…

Én, a test, elporladok, ő, a zsarnok, a belém fészkelődött lélek elszáll. Egy kicsit szomorúan röpdös fölöttem, köröz, figyel, les, míg végül elsuhan, és beköltőzik egy új testcsirába, és ott elölről kezdi az egészet…

Igen, dühős vagyok rá. Közben tudom, ha egy test dühős, igazságtalan is lehet…

De hát az igazságosság nem az én reszortom… Az a lélekre tartozik…

Dühős vagyok…

Dühős, és tehetetlen…

Mit tehetnék sorsunk ellen? Be tudnám csapni, helyet cserélve vele? Vagy kihívni párbajra: győzzön a jobbik?

Talán azért van ez így, mert mi, testek, kopunk, míg ők, lelkek, csak gazdagodnak, nemesednek? De hát ez nem is igaz. Mi sokkal látványosabban növünk, gazdagodunk, erősödünk, nemesedünk, amíg be nem kezdenek kapcsolni egymás után sejtjeink önmegsemmisítői…

Miért? Miért? Miért?

…

...

2015. november

Szimeonov Todor

(Részlet, a novella a Most, valamikor című kötetben jelent meg)

* * *