Nagy-
Britannia tegnap – végül is történelmi dátum, jegyezzük meg: 2016. június 23-án
– a kilépésre, a kiválásra szavazott az Európai Unióból.
Ennek esélye már hosszabb ideje reálissá vált, nem kis izgalmat okozva az
elitben. Végül is az egész egy Brüsszelnek címzett, mondhatni ártatlan
pókerjátszmaként indult. A tét sem volt óriási: a brit befizetések némi
mérséklése, néhány kérdésben némi derogáció (az egyenlőbbeknek szóló kivétel)
stb. A brit különcködés és obstrukció egyáltalán nem volt meglepetés. Mondhatni
kár volt ennyire dramatizálni a helyzetet. Cameron mégis megtette. Jó ideig
lebegtette a referendum tervét, de politikai arcát mentendő, különösen a magabiztosan
megnyert parlamenti választások után, belevágott. Igen komikus módon azonnal a
bennmaradás fő bajnoka lett. És ekkor jött a bonyodalom. Nem a néhány
másodrendű populista műve, hanem a modern társadalmak mélyében lévő
feszültségek, harag talált magának kitörési lehetőséget.
Az elit megérezte a veszélyt, és teljes sebességbe tette minden eszközét.
Az utolsó napokban a megtévesztő közvélemény-adatok fegyverét is bevetette,
ahogy láttuk – immár hiába.
Dicséretére legyen mondva a pókerjátékosnak: másnap egyértelművé tette
közeli távozását a miniszterelnöki posztról – miután metesz mindent a kitört
pánik lecsillapítása, a sima hatalomátadás érdekében.
A pánik pedig nagy. Mondhatni, óriási. És bizonyára hamarosan
kisebb-nagyobb egyéb lavinák is indulnak.
A pánik azért is igen zajos lett másnapra, mert a gépezet az utóbbi
napokban-hetekben jól bespájzolt ijesztgetésekkel. Ezek műfaját is nehéz
felsorolni, az utazási vízumkényszertől az angol font bedőléséig minden van
benne. Amúgy, többnyire joggal.
A megdöbbentő nóvum ebben az apokaliptikus képben talán az, hogy szabályos szétesés
fenyegeti az országot. Skócia, amely egyáltalán nem tette túl magát a kiválási
kísérletének – Cameron érdemének tudható – kudarcán, most imponálóan
bizonyította Európa-pártiságát. Wells is hasonlóképpen van. Az írek is lassan
inkább egymásra találnának. Hab a tortán, hogy Spanyolország keményen visszaköveteli
Gibraltár (amely, ugyebár, mégis Európa része). Vajon kihasználja-e majd a
pillanatot Argentína a Falkland-szigetek visszaszerzésére?
Sok a kérdőjel a brit kilépés körül.
Túl sok.
Az is kérdés, bár nem különösebben fontos, hogy mit gondol erről a
királynő.
Az is furcsamód alig tárgyalt kérdés: mikortól nem lesz tagja
Nagy-Britannia az EU-nak?
Ennél fajsúlyosabb kérdés: kell-e látnunk a brit kiválásban egy világszerte
nyomuló eszeveszett populizmus újabb, jelentős győzelmét? Mellékes, hogy már
megszerezte-e ez a populizmus a politikai pozíciókat – ahhoz képes, hogy
tartósan megszerzi magának a tömegek többségét.
Nem kell – nehéz is – alábecsülni a most uralkodó liberális elit hihetetlen
képességét ellenfelei kiszorításához – avagy… beintegrálásához.
De hol vannak az elittel és a populizmussal szemben az egészséges
progresszív erők?
Vannak, és így-úgy próbálják vívni a maguk harcát. Sajnos, rendszerint
hibádzik a bátorság, a következetesség, a világméretű összefogás és a vízió.
Nagy-Britanniában is ott van a Munkáspárt, az elit által különösen rühellt
vezetőjével. De mit tudnak kezdeni ezzel a mostani brit csődtömeggel?
Igen, kétségtelenül messziről könnyebb víziókat vázolni. Ezért nem is
kioktatási vagy tanácsadási, hanem provokáló, vitaindító szándékkal írom le.
Nagy-Britannia kiválása az Európai Unióból nem tragédia, hanem óriási
kihívás, hihetetlen esély egy történelmi változásra.
Aki el akar menni – Skócia, Wells, Észak-Írország –, azt el kell engedni.
El kell búcsúzni a királysától, ki kell kiáltani a köztársaságot.
Csatlakozni kell az angolszász testvériség szövetségébe, be kell lépni az
Egyesült Államok Uniójába – akár másokkal együtt (például Írország).
Az amerikanizmus becsempészése helyett Európába, be kellene csempészni az
európaiságot Amerikába, amelyre ez igen ráférne.
Nyíltan és korrekt módon kellene betölteni egy új, korrekt atlantizmus
híd-szerepét Amerika és Európa között.
Nem kisebb feladatok várnak Európára.
Nagy-Britannia kiválásával az Európai Unióból kiválik az angol nyelv is,
így végre komolyan lehet elővenni egy új európai kommunikáció tervét.
És főleg revideálni kellene Európa geopolitikai határait. Európa nem lehet
kakaskirályok klubja, hanem kulturális, gazdasági, biztonsági és politikai
egység, amely nem fogadhatja el, hogy svájciak, norvégok, oroszok „kint”
rosszalkodnak.
Nagy-Britannia kiválása kisebb fajta csoda, amilyen igen ritkán történik,
ezért ez a kiválás kiváló kihívás, hogy a történelemben egy új oldalon valami
Európához méltót írjunk be. Házi feladat a 21. századhoz…
Világ egészséges erői, egyesüljetek!
*
* *