Discite necesse est

Az egész élet egy iskola.

És a halál az érettségi…

De nem a halálnak tanulunk.

„Aki megtalálja e szavak értelmét, nem ízleli meg a halált.” –mondta Jézus Tamás szerint.

Nem, nem érted! De törekedj erre! Tanulj!

Nem, nem vagy tökéletes! De törekedj erre! Tanulj!

Nem, nem vagy igaz ember! De törekedj erre! Tanulj!

* * *

Vállalni az utunkat

* * *

Elrendelés, értelem

Valami történt… Valami súlyos… Biztos így volt elrendelve, mondod te… Biztos van értelme, ezt is mondod, reménykedve…

Semmi sincs elrendelve.

De te gondolhatod így.

Semminek nincs értelme.

De te adhatsz neki.

* * *

Költészet, ami nem szégyen

Szép dolog filozofikusan felvázolni a jó társadalmat, gondoltam én (A civilizáció megírása után), de még szebb lenne, folytattam a gondolatot, megírni ennek a jó társadalomnak a szabályait, legesleginkább annak alkotmányát.

Gondolatot tett követett, emezt egy szégyellnivaló csalódás. Mert a gyakorlati ész, jó, saját gyakorlati eszem nem akarta bevenni a sarjadó paragrafusokat… Mi lesz ebből? Jó társadalom? Jogi gumicsontokból? Mert lehet-e egy száraz mondat tégla egy eszményi eszméhez?

Civilizált államok érvényben lévő alkotmányainak tucatjait tanulmányoztam… Ez megszelídítette előbbi csalódásomat. Förtelmes élmény volt alkotmányokat olvasni, de mégis segített egy fontos felismeréshez: az alkotmány nem az a jog- és társadalmi rend számára, ami az axióma-rendszer egy matematikai elmélet számára. Inkább olyan mint egy vers, amelyet a meghívott színész elmond egy konferencia kezdetén. Költészet.

Rendben, suta a példa. Talán jobb lenne azt mondani: olyan, mint az alaphang megadása egy kóruselőadás kezdetén. Igen, a legtöbb példa suta. Segít megérteni, ha meg akarod érteni… Ez az, az alkotmány is olyan, mint egy példa a megértés folyamatában…

De akkor is költészet, de nem az irodalom világából való, hanem az érteleméből.

Így viszont, éreztem én, vállalható a jó alkotmány megalkotásának feladata… És – remélem – teljesíthető… Mármint számomra…

Bár lenne egy csapat…

* * *

A civilizáció 19. – A múlt kettőssége

Volt idő, amikor 56 egyféle volt, utána felfordult a világ, és 56 más lett. Voltak egyesek, mint például Göncz Árpád, akik békítően mondogatták: „ahány ember, annyi 56”. Később a fő hangok, mint például Sólyom László elvágták: „egy az 56!”

Azonos-e a bennünk élő, a belénk táplált múlt azzal a bizonyos elmúlt múlttal, amelyet képzeteinkkel azonosítani vélünk? Senkinek nem lehet kétsége, hogy sem filozófiai, lételméleti értelemben nem lehet azonos a kettő, sem nyomozati értelemben, amely minden részletben is elvárja az azonosságot. Ezt a kérdést az igazság-hamisság dimenziójában kell vizsgálni, és megválaszolni, tudván tudva, hogy a valóságos, sebesen távolodó, vissza nem hozható és megváltoztathatatlan múlt igaz.

1572. november 11-én egy dán csillagász, a híres Ticho Brahe este sétáján meglepve látott az égbolton egy új, ismeretlen, ráadásul igen fényes csillagot. Ezeket azóta szupernovának hívjuk, de akkor azon a sötét éjszakán a múlt elérte a jelent, hiszen  Tycho Brahe, és nyomában az egész csillagász világ azt látta, ami több tízmillió évvel ezelőtt történt. És ennek a múltnak ez az igazsága romba döntötte a jelen képzeteit az Isten teremtette örök és tökéletességében változatlan égboltról.

* * *

A civilizáció 18. – I/1. A múlt (5)

Ezer dicső vagy dicstelen kísérlet (parasztháború, münsteri kommuna stb.) után a nagy pillanat 1789-ben jött el, amely ugyan ismét szörnyű polgárháborúba, majd az imperializmus modern, még őrültebb változatába torkollt, de a történelem éles kanyart vett. A középosztály birtokába csúszó technika és az ipar szétzúzta a piramis csúcsának önkényuralmát, és szédületes fejlődésnek indult.

5000 év alatt az emberek alig változtak valamit, de az elmúlt 200 évben egy hihetetlen, és napról napra gyorsuló fejlődés indult el. Hamarosan az ember magát és áruit vassíneken gőzgép általvontatott vonatokkal kezdte szállítani. Megjelent az autó. Az ember megtanult repülni, a tenger fenekére ereszkedni. Pár évtized alatt az ember kimerészkedett a világűrbe. Az ember már előkészíti a Hold és a Mars gyarmatosítását. Közben felfedezte az áramot, a telefont, a rádiót, a televíziót, az internetet.

Mind ez nem döntötte el a Jó és a Rossz harcát, éppenséggel elmélyítette. Ezért az elmúlt 200 évben a társadalom titkait is egyre bőszebben kutatja az ember. Az ókori és a középkori utópiák helyébe modern társadalomelméletek léptek. Különösen kezdetben ezek nagy részét éppenséggel gyakorló iparosak találták ki, de az új kor vállalkozó szelleme egyébként is követelte az elméletek gyakorlati kipróbálását. A versengő elméletek közül leghatékonyabbnak Marx felfogása bizonyult, amely megalkotta a társadalmi formák elméletét, vélte megfejteni a fennálló forma, a kapitalizmus titkát, és megihletett sok becsületes gondolkodót, még több lánglelkű forradalmárt és nagy tömegeket is az egész világon a következő, egyben végső és igazságos társadalmi forma, a kommunizmus felépítésére.

Számunkra a múlt itt ér véget. Elkezdődött a végsőnek remélt harc, és látjuk, hogy az elmúlt 5000 évből ismert minden Jó és minden Rossz változatlanul itt van, vívja harcait fejünk fölött, mint ahogy a görög istenek is harcoltak a háborúzó emberek feje fölött.

Csakhogy számunkra, a homo sapiens számára nincs újabb 5000 év. 500 évünk sincs. A múlt vonzásában a történelem gyorsuló spirálba került. Jelenünknek el kell vágnia azt, amivel foglyaként tart minket a múlt. Csak így lesz jövőnk.

* * *

A tér-hatás

Kezdetben volt Eukleidész és az ő geometriája, később (jóval később) Einstein és az ő téridő-képzete, most pedig úton-útfélén keresik a sötétanyagot… Amelyből sok lenne, de még senki nem látta

Kedves olvasóim! Nagy nap a mai a tudás, mi több, a tudomány számára. Világosan és egyértelműen írom le: idő van, tér nincs. A tér egy érzékelési (ha tetszik: pszichés, vagy pszichológiai vagy pszichofiziológiai – akármit is jelentsen ez) képzet. Ami létezik: az anyag. Ha akarjátok, úgy is mondhatjuk, hogy a tér is anyag, vagyis térelemekből álló tenger. A térelem (vagy térpont) pontosan vagy legalább egy kicsit olyan, mint az elektron vagy a proton, de főleg mint a neutron. Ugyanakkor ne legyen kétségünk, hogy a térpont is olyan bonyolult, mint maga az egész világ. (Ezt a közeli napokban egy hasonló állításba már leírtuk.)

Nem, ez az elképzelés nem az éter felmelegítése. Amikor divatban volt ez az elmélet, hívei ugyanúgy helyezték el a térbe, mint ahogy kiveszik onnan, akik éter nélküliként látják lelki szemeikkel a teret. A felfedezendő éppen az, hogy nincs külön, az anyagtól eltérő, az anyag alatt vagy mögött lévő tér.

Az idő, az más… Idő van! És erre majd visszatérünk…

Végül még csak annyi: szólni kell fizikusainknak. Ha annyira akarják megtalálni azt a sötét anyagot, nézzenek egy kicsit körbe a térben! Persze, nem ártana, ha ehhez egy új egyenletet írnak fel a világról.

* * *

A civilizáció 17. – A Jó és a Rossz

A Jó és a Rossz kérdése azóta izgatja, kínozza az embert, amióta ezek megjelentek a Földön.

De miért jelentek meg? És főképpen: miért jelent meg a Rossz? Vagy talán nincs Jó Rossz nélkül, ahogy nincs fény árnyék nélkül?

Meg sem győzve válaszolni ezekre a súlyos kérdésekre, felmerül, felteszi maga az Élet: és a Jó vajon mindig jó? Látjuk sokszor: ami az egyiknek jó, az a másiknak éppenséggel rossz lehet.

És a kérdéseknek sehogy sincs vége: valóban az emberrel kezdődik a Jó és a Rossz viadala? Miért is lenne jó a „természetes” élővilág, ahol mindenki valaki másnak a holnapi tápláléka? Miért lenne jobb az innen nézve gyönyörű csillagok rideg világa?

A keresztény hit szerint van egy végtelenül jó Mindenható, aki valamilyen kifürkészhetetlen okból minden mindenhatósága ellenére eltűri egynéhány bukott angyal, és lelkét azoknak eladó ember gonosz csínytevéseit. De vajon nem éppen fordítva áll-e a dolog: a mindenség minden Rossz birodalma, és csak egyes eldugott zugaiban-pórusaiban erjed valami Jó, valami bizonytalan és sérülékeny Jó?

* * *

1128!

A 1128 könyv, amely rendeltetett neked…

A balgasága netovábbja „megszavaztatni” a száz vagy akárhány „legjobb” könyvet… Ennél már csak az lenne balgább, ha megszavaztatnák, hogy melyik a „legjobb” orvosság…

Nem régen láttam egy merészebb vállalkozást: az 1001 könyv, amelyet el kell olvasnod életedben. Mindjárt gondoltam Károly barátomra, aki a napokban ünnepli 82, születésnapját… Nincs egy kicsit késő, hogy ismertessék vele ezt a listát?

Azon is elgondolkoztam: miért éppen 1001? Ez olyan elcsépelt… De ami fontosabb, az ember joggal lesz kíváncsi arra, hogy mennyire reális ennyi könyvet elolvasni életünkben…

És itt a jó hír: reális! Pontosabban így gondolkoztam: illendő 8 éves korunkban elkezdeni könyveket olvasni. Illendő továbbá, hogy ma már 101 évben jelöljük az a életkort, amelyre törekednünk kell, amellyel számolni helyes. Ekkor 94 évig olvasnánk, és ha szerényen, pontosabban mértéktartóan havi egy könyvvel számolnánk, az eredmény 1128!

Szép, komoly szám!

De van még valami nagyon fontos, amit meg kellene beszélni, mielőtt futnánk szavazni az 1128 legfontosabb könyvről! Nem tisztességes kábítani az embereket ilyen listákkal, hanem biztatni kell arra, hogy ki-ki állítsa össze a maga listáját. És akkor mindenkinek a listája két részből állna: amit eddig elolvastam, és amit ezután szeretnék elolvasni!

Micsoda kaland mind a kettő! Ásni olvasási emékeinkben sokkal többet ígér, mint egy egyszerű listaállítást. Életünk újraélését, mély és meglepő önismeretet, csodás élmények tengerét!

És micsoda kaland kitűzni olvasási programunkat 101 éves korunkig. No, ehhez adhat – bárki – jó tanácsot.

1001 könyv, amit el kell olvasnod, mielőtt meghalsz

* * *

A civilizáció 16. – I/1. A múlt (4)

Ebben az addig soha nem volt új világban megjelenik a Jó és a Rossz, és megjelenik annak tudása is. A jó igénylése és keresése folyamatosan fejleszti, és rendszeresen forradalmasítja az immár több ezer mesterséget. A jó keresése felvirágoztat egy új, speciális mesterséget is: a kereskedelmet, amely hamarosan végrehajtja első történelmi tettét a pénz feltalálásával, drámaian felforgatva a társadalmak alapjait. A jó igénylése és keresése előbb-utóbb minden egyes ember elméjében megjelenik, elülteti benne a szellem első magvait. Hatalom, tudomány és vallás minden erejével nekilát a Jó felkutatására és megszerzésére, mert hamar felmérik: aki a Jó forrása vagy legalábbis közvetítője, az, és csak az lehet az emberek vezetője. Ebben a kíméletlen, gyakran gátlástalan versenyben a két nagy esélyes a hatalom és a vallás, amelyek a társadalmi piramis egyre magasabb és egyre káprázatosabb csúcsán osztozkodnak. Közben a kereskedők és sok más mesterség legjobbjai egyre markánsabban elkülönülnek mind a piramis alapjától (nép, plebsz), mind annak csúcsától (arisztokrácia, teokrácia). Formálódik egy közbülső „közép”-osztály. Egyes társadalmakban ezek a szociális különbségek mind a mai napig szívósan fennmaradó kasztrendszereket eredményeztek, de ez a társadalmi tagoltság, minden látványos egyéni kitörés ellenére drámaian elmélyül.

A Jó keresése kihat mindenre, a munkára és egy új civilizációs jelenségre: az ünnepre. Életre kelti és élteti a művészeteket. Foglalkoztatja az elméket. De ahogy sokasodik és gazdagodik a Jó, így gyarapszik a Rossz is. Minden hit, legenda és mese ellenére, legtöbbször ez a Rossz nem egy idegen, még kevésbé egy világon túli jelenség. A jó király, aki az egyik pillanatban őszintén és bölcsen töpreng a nép boldogítását, a következő pillanatban háborúba rántja népét. A távolból ránk támadó ellenség gyilkolásához társul a belső árulók, ellenségek kegyetlen üldözése és pusztítása. A jó kereskedő az egyik pillanatban hasznos üzletet köt, a következőben becsapja a balgát, vagy éppenséggel derékba tör sorsokat, adósszolgává tesz embereket. A jó paraszt egyik pillanatban szorgoskodik, a másikban irigységből megöli testvérét. A hatalom, a tudomány és a vallás egyik pillanatban teremt valami jót, a másikban ezek köntöse alól valami szörnyűséges bújik ki.

Az emberiség immár 5000 éve ettől a kettősségtől szenved, és képtelen megérteni a történelem törvényeit. Egyre gyakrabban megszólalnak bölcsek, jelentkeznek megvilágosodáshoz jutott próféták. Minden évszázadban az emberiség tesz egy lépést az úton. Születnek fogalmak, iskolák, mozgalmak, könyvek, legendák, vallások. Különlegesen termékeny és szívós a máig is ható mózesi egyistenhit. Félidőben, 2500 évvel ezelőtt viszont minden jelentős civilizációs központban olyan forradalmak indultak el, amelyek a judaizmussal szemben minden nép számára nyitottak utakat. Itt a kínai Fung-ce és az indiai Buddha mellett az ókori görög gondolkodók százait, a modern tudományok, a demokrácia és a felszabadító ateizmus megteremtőit kellene felsorolni. 2000 évvel ezelőtt egy hatalmas szociális földrengés, a Spartacus által vezetett rabszolgafelkelés rázta meg a földközi világot, közben egy szegényes határtartományban egy ezredik próféta, a názáreti Jesua új szektát alapított. A Római Birodalom a szociális felkelést vérbe fojtotta, hírvivőt sem hagyott életben, de tehetetlennek bizonyult Jesua tanításával szemben, amelyet kezdetben a meghasonlott zsidóság, később a szegények és kisemmizettek első nemzetközisége szertevitt a világba. A birodalom jobbat nem találhatott ki, államvallássá tette a kereszténységet, császárok császárává Péter római trónusának utódait. Jesua és a többi ezer és ezer mester tanításai titkos csatornákban érlelődtek tovább, évszázadokon keresztül. Jönnie kellett még a reneszánsznak, a reformációnak, és főleg a felvilágosodásnak, hogy a plebsz új szellemi és szociális energiához jusson a történelem megváltoztatásához.

* * *

A civilizáció 15. – I/1. A múlt (3)

Közel hatezer éve építette fel az ember az első piramist Mezopotámiában, és azóta minden földrészen minden korban piramisok százai épülnek, hirdetve az ember tudását és hatalmát. De ezek a csodálni való haszontalanságok egyben jelképei az új társadalmi testnek: a széles és az egész terhét viselő alapok, és az égbe törő csúcs. A törzs életében is megjelenő tagoltság a civilizált társadalmakban kikezdhetetlen szociális struktúrává terebélyesedett.

Az élet továbbvitele, mint egy hatalmas folyó sodrása kényszerűen meghatározza az emberek mindennapjait, hagyományok, idővel törvények révén kialakítja és fenntartja az emberek szociális, gazdasági, kulturális és egyéb kapcsolatait, a társadalom „bázisát és felépítményét”, egy láthatatlan, de eleven szervezetet („Leviatán”). Ugyanakkor a történések következtében minden egyes emberben folyamatosan keletkeznek vágyak, célok, vonzások és taszítások, amelyek hatalmas építő és pusztító erőt képviselnek. Ezek évezredek óta fűtik az osztályokra bomló társadalom belső harcait.

Ezzel párhuzamosan még gyorsabb ütemben gyarapodik az emberek kompetenciája és ambíciója. Épülnek paloták és templomok, várfalak és utak, az ember hajóra száll, és meghódítja a tengereket. Tökéletesedik a beszéd és az írás, írnokok hadai jegyzik az adók beszedését, a hatalmas közmunkákat. A tudás tudományt teremt. A vallás mélyen behatol mindenki elméjébe és hétköznapjaiba. A hatalom egyre inkább isteni külsőt és gyakorlati mindenhatóságot nyer.

* * *

Pont másképpen

Egész kultúránk, egész elméleti és gyakorlati gondolkodásunk, így minden képzetünk és minden tudásunk egy valóságos csoda jegyét viseli, immár két és fél évezrede: az euklideszi geometria jegyét.

Eukleidész geometriája, pontosabban annak megalkotása szűken vett szakmai, vagyis matematikai értelemben is csoda. Ezt egy rendhagyó könyv testesítette meg, amely szerencsés módon meg is maradt az utókor számára. Címe: Elemek. Elsősorban a geometriát ismerteti, de röviden szó esik benne a számokról is. Ami imponáló a műben, az, hogy az emberiség egész addigi geometriai tudását szedte össze, és itt-ott saját új „elemekkel”, jelesül bizonyításokkal egészítette ki. De ami forradalmi benne: itt teljesen tudatosan és kiérlelten jelenik meg a bizonyítási kényszer, a bizonyítási kultúra végső formája, egy matematikai tan axiomatikus elve.

Ebben a könyvben tehát a geometria úgy pattant a világra, mint Pallasz Athéné Zeusz fejéből, teljes díszben-vértezetben. Azóta sok ezer tudós gyarapítja az ismert geometriai tételek tárát, de érdemben semmilyen korrekció nem homályosítja az euklideszi csoda ragyogását. Ahogy látni fogjuk, a lényegen azt sem változtat, hogy a 19. században egymás után kezdtek feltűnni különféle „nem-euklideszi” geometriák.

A csoda ellen voltaképpen egy – éspedig nem eredménytelen – merényletet René Descartes követett el a 17. században, amikor a számkoordináta-rendszer vastüdőjébe zárta az emberi elme eme legnagyobb absztrakcióját. A 20. században Albert Einstein a térgörbülettel valamit visszaadott az űr szabadságából.

Mindennel együtt – valójában észrevétlen – tény, hogy 2300 éve az ember csak úgy tud gondolkodni, tehát cselekedni, élni is, hogy látja a teret, amelyben vagyunk, látja a pontokat benne: álláspont, szilárd pont, elrugaszkodás pont, támpont, célpont, középpont, végpont stb.

Pont? Egyenes? Sík?

Csakhogy éppen ez, ami az euklideszi csoda észre nem vett titka. Eukleidész csodálatos művével csodálatosan szolgálta az ókori görög világ másik, filozófiai csodáját: a materializmus csodáját. Egy sor neves gondolkodó, jelesül Démokritosz vallotta és tanította az atomok létezését, azokét a tovább nem törhető „pontok”-ét, amelyeket viszontlátunk Eukleidésznél.

Én azt mondom, egy új materializmus kutatójaként: Minden, ami létezik, tovább törhető! Minden, ami létezik, olyan összetett, mint maga a világ!

Tehát lenne, lehetne geometria pontok nélkül?

Már hogy ne lehetne, a matematikában? Aki ilyet feltételez, az keveset tud a tudományok királynőjéről (ahogy Gauss becézte azt). Más kérdés, hogy mekkora érdeklődésre tarthatna igényt egy ilyen elmélet.

Annál izgalmasabb az a kérdés, mit lehet remélni egy valóban „szigorúan nem-euklideszi” geometriától, amelyben a pont, egyenes és sík egészen más tulajdonságokkal rendelkezne, mint az euklidesziben. Szerencsére a matematikai elméletek többé-kevésbé jól modellezhetők más (ismertebb vagy kényelmesebb) elméletekben. A most felvázolt „szigorúan nem-euklideszi” geometria „pontjait” egy kör belsejének felelnének meg az euklideszi geometriában. Így könnyű elfogadni a következő tétel helyességét a „szigorúan nem-euklideszi” geometriában:  „Ha A egy pont, akkor mindig található két B és C pont és egy a egyenes, úgy hogy A tartalmazza B-t és C-t, és közben B és C az a két különböző oldalán fekszik.”

Bizonyáról „szigorúan nem-euklideszi” geometriából több lehet, mint „egyszerű” nem-euklidesziből (ha egyáltalán értelme lenne ilyen összehasonlításnak), de hogy mit lehet kihozni az előbbiekből, az ma még nehéz megjósolni.

Az viszont biztos, hogy az új gondolkodási kultúránkban másképpen kell látnunk a pontot. Igen, meg kell tanulnunk: Minden, ami létezik, olyan összetett, mint maga a világ!

* * *

A szent kéj

Ébresztő! Hasadra süt a nap! Fel, frissen, fürgén!

Itt a finom reggelid! Edd meg jó étvággyal!

Vár a munka! Csináld örömmel!

Agyalsz a problémáidon? Gondolkozz pozitívan!

Hazavárnak szeretteid? Légy boldog!

Leülsz olvasni? Élvezd!

Felnézel az égre? Nézed a fákat, a madarakat? Szabad vagy!

Nyugovóra térsz? Nyugodt vagy!

Élsz?

Igen, élsz!

Élj kéjjel!

Felébredni – kéj!

Enni – kéj!

Tenni, dolgozni, teremteni, alkotni – kéj!

Hazamenni, szeretni, játszani, bolondozni, nevelni – kéj!

Olvasni, képzelni, átélni, megtisztulni, sírni és nevetni – kéj!

Felnézni az égre, lenézni a mélybe, kémlelni és követni a távoli csillagot, harcolni, folytatni – kéj!

Élni – kéj!

* * *