Van-e
nagyszerűbb látvány az állhatatos embernél? A szántó? A gondolkodó? A szerető?
A diszkoszvető?
Az emberi sors egy nagy folyam. Kiszakítani, szembe állítani részeket
értelmetlen. Igen, az a nagyszerű az emberben, hogy keményen tud dolgozni, képes
elmerülni mély gondolatokba, képes óvni szeretteit, örömet adni nekik, ezer
nagyszerű dologra képes.
De állhatatosan állni a szél rohamait – egyedülálló, csodálatos képesség.
Az életben ritkán adódik alkalom kiállni egy magas sziklára a tengerparton
vagy a hegyekben, és kőszoborként dacolni a viharral. De az életben mindennap
adódik kisebb-nagyobb alkalom tanúsítani állhatatosságunkat. És minél több,
minél fontosabb dolgokat tesz az ember, annál több ilyen alkalom nyílik.
„Először megtűrnek téged, később nevetnek rajtad, később harcolnak ellened,
majd győzöl.” – mondja Gandhi, száz embernek való személyes megtapasztalás
alapján. A „majd győzöl” voltaképpen egy megfoghatatlan számvetés – talán abban
a pillanatban is ezt gondolta, amikor gyilkos golyó már úton volt a fejéhez.
Ami a – mindenki által ilyen vagy olyan formában – megélt valóság a megtűrés, a
kinevetés és kigúnyolás, a kirekesztés és tiltás, és ha kell, a harc.
Aki állhatatos ebben a vihar és istenverte világban nem csak túlélheti a
megpróbáltatásokat (azért erre semmilyen garancia nincs leadva), hanem meg is
erősödik. Az erős még erősebb lesz, a gyenge még gyengébb…
„Erős, gyenge… Mind a sírban végzi…” – mondja a gyenge cinizmusa.
Nem, nem így van. És főleg nem magánügy az ember állhatatossága. Mert igaz,
hogy szinte mindig ez a szituáció jut eszünkbe az állhatatosság kapcsán: a
kinevetés, a kigúnyolás, a besározás, a mindennemű nemtelen támadás, a
tömegiparrá váló „karaktergyilkosság” és az ezeket álló ember.
De gondoljunk arra, ami talán a világtörténelem legfontosabb tanulsága: a
hatalom végtelenül korrumpál, korrupttá, romlottá teszi az embert. És ez az
emberiség halálos ítélete – lenne, ha a nagy tanulság nem igényelne egy kis, de
perdöntő pontosítást: a hatalom megtisztul az állhatatos ember kezében. Mert
valójában nem a hatalom korrumpál. A hatalom olyan, mint az 1001 éjszaka
meséiben a dzsinn. A dzsinn parancsolójának parancsait teljesíti, nem saját
kívánságait.
Gondold meg, ha ráakadnál Aladin lámpájára, és tudnál szabadon,
korlátlanul, semmilyen ellenőrzéstől, elszámoltatástól nem tartva parancsolni a
dzsinnek, miket kívánnál? Magadnak, barátaidnak… Másoknak?
No, mese ez… Káprázat… Álom…
És az állhatatos ember?
*
* *