Amíg
az élet vendégei vagyunk, meg kell tisztelni vendéglátónkat, de saját – élő –
magunkat. Fontos, hogy élő legyen minden bennünk, és erről tehetünk. Tehetünk,
és tennünk is kell.
Élő legyen látásunk. Ani azt is jelenti, hogy ne csak nézzünk, hanem
lássunk is. Lássuk a fontosat. Lássuk az apróságot! Lássuk a színeket, színesen!
Lássuk a fényt, és lássuk az árnyékot! Lássuk a másik szemét, tekintetét.
Lássuk a csillagokat! Lássuk a csodákat!
Élő legyen a szaglásunk! Kávét mész főzni a konyhába? Nyisd ki a kávés
dobozt, és mélyen szippantsd a kávé illatát. Bármihez nyúlsz, ami hordoz
illatot, alaposan szagald meg: a szappant, a kölnit, az arcszeszt, a
fűszereket, a bort, a gyümölcsöt, a virágot, a fát, az esőt. Számold össze a
város illatait. Ha elutazol egy idegen városba, térképezd fel illatait, vesd
egybe saját városod illataival. Fedezd fel minden új tárgy illatát, a könyvtől
az autóig.
Élő legyen a hallásod. Hallgass halk zenét, hallgass hangos zenét. Hallgasd
a csendet. Figyeld a zörejeket. Figyeld a tárgyak hangját.
Élő legyen ujjbegyed, kezed tapintó érzéke. Simogass finoman mindent:
minden tárgyat, társadat, magadat!
Élő legyen bőröd! Érezd a hideget, a meleget, a légmozgást, a napsütést, a
vizet, az erotikát.
Élő legyen minden izmod. Nyújtsd, húzd össze, dolgoztasd, kényeztesd, játssz
vele!
Élő legyen a kíváncsiságod!
Élő legyen a bátorságod!
Élő legyen az emlékezeted!
Élő legyen a tüzed!
Élő legyen az élni akarásod!
Élő legyen a nevetésed!
Élő legyen a szellemed!
*
* *
