Vajon,
létezik-e megvilágosodás, és mi lenne annak mechanizmusa?
Számtalanszor megéltem azt, hogy megjelenik a fejemben egy – ismerős,
többnyire régóta foglalkoztató – téma, akár egy szó formájában. És ez a szó,
gondolatfoszlány kezd izegni-mozogni, perdülni… Olyan mint egy apró üstökös,
amely egyre izgalmasabb mondatokat hagy maga után elmém feketetábláján… Alig bírok
hozzászólni, de ha sikerül is, a varázslat nem akad el, nem törik meg.
Szinergiába csap át, felvillanyoz… Örömteli pillanat! Tele vagyok
bizonyossággal, és becsületes elszánással: ahogy visszamegyek a helyemre,
leírom, amivel most meggazdagodtam…
Az esetek nagy részében viszont mire hozzáfognék az írásra (bevallom, nem
ritkán addig hosszú napok is telnek el), alig áll össze valami értelmes
fogalmazás, sem a mélysége, sem a villanyossága nem az, amire emlékszem…
Egyszerűen erőtlenül állok a feladat előtt, hogy visszaadjam amit szinergiában
olyan csodálatosan megalkottunk…
A megvilágosodás jelenségének diszkreditálásáról már sokan gondoskodtak,
meglehetősen … egyszerű forgatókönyv szerint: belekeverik a megnyilvánulni
kívánó Istent. Ezzel kár is foglalkozni, de egy kép gyakran visszatér bennem:
ahogy a katódsugár végig pásztázza a monitor felületét, pixelről-pixelre, és
azokat vagy felvillanyozza, vagy sem, és így a kinti szemlélő figurákat lát a fénylő
és nem fénylő pontocskák összjátéka nyomán. A katódsugár pedig fáradhatatlanul
pásztázza újra és újra a pontocskákat, mert ezek a kis buta pixelek csak a
másodperc töredékéig bírnak fényleni az utolsó adag után. (Még szerencse, mert az összkép csak ennek
révén képes dinamikusan változni, ha a pixelek sokáig „emlékeznének”, az árnyék
nem bírna haladni…)
De mi ez a „katódsugár”, amely végig pásztáz minket, és időről-időre hozza
ránk a megvilágosodást? És csakugyan kívülről jönne? Vagy netán belülről? Talán
az is lehet, hogy mi mindannyian belülről táplálunk egy közsugarat, amely
visszaszól, szórja a világosságot?
Lehetséges. Ami fontos lenne: megtanulni minél gyakrabban kitenni magunkat
ennek a kegyelmi hatásnak, és megtanulni minél hűségesebben, minél szorgosabban
közreadni az új gondolatokat.
*
* *
