A
kritika mindig is kitöltötte a rendelkezésre álló teret. Mindenki kiadja
magából a maga kritikáját, és minden megkapja a magáét. Ezért meg is lep,
amikor egy újabb kritika hallatára meglepődöm
Most viszont rá kellett jönnöm, hogy ami az elmúlt időszakban két ilyen
meglelő meglepődés mögött van inkább megrendülés. A két célkeresztbe vett téma,
vagy ha tetszik: eszmény a szakértelem és a hazafiság.
Megrendülés, mert fel kellett ismernem, hogy most a kritikák nagy részében
van valami megfontolandó, meggondolandó és továbbgondolandó.
Megrendülés, mert ez a két fogalom számomra mindig is elsőrendű érték,
erkölcsi imperatívusz volt – és maradna, de a kritikák hatására valóban csak „megszüntetve
megőrizve”… És ilyen erkölcsi imperatívuszok esetében a megszűntetés-fázis
iszonyatosan nehéz és fájdalmas.
Minden hitem alapja a tudás és a tudás kultusza. De hiába, a szakértelemnek,
mint a tudáshad gyalogságának számláján immár túl sok rovás van erkölcsi
kihágások erőszakoskodások miatt..
A hazaszeretet is az életszeretetem egyik alapja. De hiába, ezt sokak
számára alattomos pórázzá változtatták. Ebben a témában ez valóban sok
évezredes gyakorlat, de, úgy látszik, minden új generáció újra és újra megtéveszthető.
Tudom, kevés megrendülni. Stratégia kell a szakértelem és a hazafiság „megszűntetve
megőrzéséhez”.
Jó hírem van: ezek megtalálhatók A civilizációban.
*
* *
